Cserhátszentivániak Világtalálkozója

 

murányi gyula 2022. május 27. 10:52
MEGHÍVÓ

Cserhátszentivániak
XII.
Világtalálkozója
2022. június 25.


9 órától zenés vendégfogadás, regisztráció a Kultúrháznál, Szalay Ferenc professzor sárga (év)könyvének átvétele
11.00 szentmise a templomban (Bokros Levente plébános, dr. Jobbágy Lajos kántor, Ph-barát)
12.00 temetőlátogatás (katolikus - torony, evangélikus – Thuránszky István béri lelkész, zsidó – Hantos Péter csömöri ZSIT)
13.30 „Hazádnak rendületlenül”- zenés koszorúzás a hősök-áldozatok emlékművénél
13.45 ebéd (…gulyás…, vendég hozta sütemény, ásványvíz) a Kultúrházban
Ebéd után „Meghallgatlak” Szabó Timea, a találkozó háziasszonya vezetésével
Gyermekek produkciói (ének, zene, rajzverseny, kézimunka …)
Felnőttek beszámolói. Szentivány ma és holnap.
Bakallár József (1940-2013) festőművész állandó kiállításának megnyitója (Fertőszegi Péter művészettörténész, Bokros levente plébános)
Egész nap Kalász Máté és Tamás (an. Gyürky Mária) és barátaik autentikus népi zenéje és gyermekfoglalkozatás színesíti együttlétünket

Terjeszd a hírt, hogy minden Szentivány-szeretőt szeretettel várunk! Érjünk rá egymásra!
A rendezvény hagyományosan magánkezdeményezésű. Mindenféle segítséget (pl.
teremrendezés, karítás, adomány, süti, …) szívesen fogadunk. Köszönjük az
Önkormányzatnak a jó körülményeket a találkozóinknak és a kiállításnak.
Bátorítsd a fiatalokat, hogy aktív résztvevői (színpadon is!), folytatói legyenek köz(ös)ségi
életünknek
(A szervezők nevében muranyi.gyuszi@cserhatszentivan.com 06304002439 www.cserhatszentivan.com
Lásd még https://www.facebook.com/-on: Cserhátszentiváni plébánia, Cserhátszentiván Község, Cserhát Szentiván)
Sajnos az idei találkozónk elmarad 2020. május 27. 16:38
Kedves Cserhátszentivániak, Barátok, Ismerősök!
Kedves Mindenki!

Sajnálattal tudatjuk, hogy a koronavírus járvány helyzet miatt az idei, a 2020.június 27-re tervezett 12. Világtalálkozó elmarad.
Noha a járvány alakulásában vannak kedvező jelek, a biztonsági előírások, az ajánlott távolságtartás, a létszámkorlátozás és a 65 év felettiek nagy aránya miatt nem szabad a fokozott kockázatot vállalni.
Az olimpia és az eucharisztikus világkongresszus is egy évvel később lesz.
Reméljük, hogy ősszel a Falunap megtartható lesz, és akkor többen találkozhatunk, de még inkább azt, hogy jövőre nem lesz akadálya a Világtalálkozó megtartásának a szokott időben, június utolsó szombatján.
A szokásos „sárga könyv” nagy részben elkészült, de papír formában terv szerint, „Cserhátszentiván 2020 és 2021” címmel jövőre fog megjelenni. Tervezzük, hogy egyes fejezeteket elektronikus úton megküldjük azoknak, akik megadták e-mail címüket.
Mindenki megértését kérve, mindenkinek jó egészséget kívánva,
sok üdvözlettel
2020. május 16-án
a szervezők nevében
Murányi Gyula
Dr. Szalay Ferenc
A XI. találkozó is szuper volt 2019. július 02. 15:47
Jó időben, sok (kb.270) jó ember volt együtt kis falunkban. Számos lelkes segítőnek köszönhetjük, hogy, valóban otthon érezhettük magunkat.
2019. június 29-én, szombaton várunk 2019. május 22. 17:03
9 órától regisztráció a Kultúrháznál, Szalay prof. sárga évkönyvének átvétele
10.00 szentmise a templomban (Urus Attila plébános)
11.00 temetőlátogatás (katolikus, evangélikus, izraelita), szolgál Thuránszky István béri evangélikus lelkész
12.30 „Hazádnak rendületlenül”- zenés koszorúzás a hősök-áldozatok emlékművénél
13.00 ebéd (palóc ételek, vendég hozta sütemény, ásványvíz) a Kultúrházban
Ebéd után „Meghallgatlak” Szabó Timi vezetésével (Polgármesteri köszöntő, díszpolgári cím átadása, gyermekek előadása, gyermekrajz verseny értékelése, felnőttek beszámolói, zene, Ecsegi Vidám fiúk, …)
12.30-18 óra között Kalász Máté és Tamás (an. Gyürky Mária) és barátaik autentikus népi zenéje/éneke
Egész nap: beszélgetési lehetőség, alkoholmentes italok, gyermekfoglalkoztatás, képkiállítás, Bakallár József állandó kiállításának megtekintése a plébánián.

Terjeszd a hírt, hogy minden Szentivány-szeretőt szeretettel várunk!
A rendezvény hagyományosan magánkezdeményezésű, az Önkormányzat támogatását élvezi.
Mindenféle segítséget (pl. péntek délelőtti nagytakarítás, adomány, süti, egyéb munka) szívesen fogadunk
Legyünk újra otthon június 29-én, szombaton 2019. április 03. 19:25
a Cserhátszentivániak XI. Világtalálkozóján.
s ki honnan jött, soha-soha ne feledje 2018. január 09. 14:21
2018. június 30-án, szombaton lesz a Cserhátszentivániak X. (tizedik!) Világtalálkozója. Teljesítsük Kányádi Sándor fenti felszólítását, segítsük a hír terjesztését, a baráti találkozó sikerét.
Egyike voltál a 255 regisztrált résztvevőnek? 2017. június 26. 19:27
Légy szíves írj róla!
Szóltál már legalább egy barátunknak, hogy 2017. június 15. 12:02
2017. június 24-re, szombatra hazavárunk minden Szentivány-szeretőt.
Találkozás a kultúrháznál, 10 órakor szentmise, temetők közös látogatása, tisztelgés a hősök és áldozatok emlékművénél, ebéd (vendéghozta sütemény, babgulyás, székelykáposzta, nyúlpörkölt, paprikás krumli), színpadi program, baráti beszélgetések, gyermekfoglalkoztatás, szabad programok, Zagyva Banda ének és zene, ...
Terjeszd a meghívást, hogy minél többen lehessünk értékőrző és értékteremtő közösségünk
aktív tagja
Meghívó a IX. Világtalálkozóra 2017. május 10. 08:45
2017. június 24-re, szombatra hazavárunk minden Szentivány-szeretőt.
Találkozás a kultúrháznál, 10 órakor szentmise, temetők közös látogatása, tisztelgés a hősök és áldozatok emlékművénél, ebéd, színpadi program, baráti beszélgetések, gyermekfoglalkoztatás, szabad programok, …
Terjeszd a meghívást, hogy minél többen lehessünk értékőrző és értékteremtő közösségünk
aktív tagja
A VIII. is jól sikerült. 2016. június 26. 19:03
A hőség ellenére sokan gyűltünk össze otthon. A köz(ös)ségben jól éreztük magunkat.

Szeptember 10-én a faluban lévő templom búcsúja. A 10 órás szentmise után Bakallár József állandó kiállításának megnyitója lesz a felújított plébánián, Kalász Máté közreműködésével. Utána Falunap a kultúrháznál.
Világtalálkozó 2010
Világtalálkozó 2009
Két kezünk munkája 2009

Annyi mindent kéne még elmondanom
S ha nem teszem, talán már nem is lesz rá alkalom
Hogy elmeséljem, milyen jó, hogy itt vagyunk
S mint a régi jó barátok egyet mondunk s egyet gondolunk

Mint a villám tépte magányos fenyő
Mint a vízét vesztett patak, mint az odébb rúgott kő
Mint a fáradt vándor, ki némán enni kér
Otthont, házat, Hazát, nyugalmat már többé nem remél

S bár a lényeget még nem értheted
Amíg nem éltél nehéz éveket
Hogy történjen bármi, amíg élünk s meghalunk
Mi egy vérből valók vagyunk

Mint a leszakított haldokló virág
Mint az öt millió magyar, akit nem hall a nagyvilág
Mint a porba hullott mag, mi többé nem ered
Ha nem vigyázol ránk olyanok leszünk mi is, nélküled.

S bár a lényeget még nem érthetted
Amíg nem éltél nehéz éveket
Hogy történjen bármi, amíg élünk s meghalunk
Mi egy vérből valók vagyunk!


A video lejátszásához Abobe Flash Player szükséges.
Ha néhány másodpercen belül nem jelenik meg a video,
kattints ide a lejátszó letöltéséhez!

Hozzászólás

* - kitöltendő mező

*
*
*