a 2015. november 21-én, 15 órai kezdettel tartandó Kerekasztal beszélgetésre
Tisztelettel meghívunk a Kultúrházba minden érdeklődőt, aki szívesen cserél eszmét, folytat párbeszédet a CSERHÁTSZENTIVÁNI TANULMÁNYOK kötet kapcsán¬*. Ez a gödöllői Szent István Egyetem, Gazdaság- és Társadalomtudományi Karának gondozásában megjelent tanulmánykötet tartalmazza a 2014. évi Falukutató tábor tapasztalatait, a vizsgálat eredményeit. A találkozás célja a valódi együttgondolkodás Cserhátszentiván település aktuális élethelyzetéről és jövőjéről.
A kerekasztal beszélgetés meghívott vendégei között szerepelnek Cserhátszentiván önkormányzatának és civil szervezeteinek képviselői, a szomszéd települések polgármesterei és a kutatásban résztvevők.
Mindenkit szeretettel várunk, akinek van mondanivalója a témával kapcsolatban, vagy kíváncsi mások véleményére.
Cserhátszentiván, 2015. október 20. Dr. Kenderfi Miklós
* A beszélgetés témájának vezérfonalát adó kötet hozzáférhető a falu könyvtárában
Folyamatos érdeklődésetek (pl. 289 regisztrált részvevő a VII. Világtalálkozón) és támogatások (adományok, újabb SZJA 1 %, ami most 150.658 Ft) arra bátorít bennünket, hogy folytassuk a helyi értékek megőrzését.
Most kaptuk meg a Piarista Tartományfőnökség engedélyét, hogy a Falukertben felépítsük az evangélikus harangláb hasonmását (eredeti haranggal, helytörténeti ismertetővel, Babiák Józsi bácsi festményével, …), s a kertet úgy alakítsuk át, hogy az vonzza az arra járókat megpihenni, megtekinteni ezt az egyszerűségében szép építményt, s megcsodálni a község és környéke látványát.
Reméljük, hogy 2016. június 25-én, a Cserhátszentivániak VIII. Világtalálkozóján együtt örülhetünk összefogásunk újabb eredményének
Elkészült a plébánia udvari lépcsőjének, támfalának és garázsának javítása.
Támogatjuk az Önkormányzat útfelújítási pályázatát, átvállaltuk a tervezői díjat.
Isten fizesse meg Barna Péter és neje legújabb adományát
Mint sokan tudják, a szarvasok rendszeresen beugranak a temetőbe. Ami zöldet találnak azt (még a 30 éves ezüstfenyőt is) lerágják, a sírokon taposnak, s félő, hogy síremléket is ledöntenek. Távoltartásuk érdekében a kerítést meg kell magasítani és új kerítést is építeni kell kb. 60 fm hosszan. A temetőt az önkormányzat 6-éve vette át az egyháztól, a kerítést még abban az időben építette, amikor nem is volt tulajdona.
Anyagiakkal, de munkafelajánlással is lehet segíteni.
A Cserhátszentivánért Alapítvány a mai napon 200.000 Ft támogatást utalt át e nemes célra. Köszönjük (101) adományozónknak, hogy nevükben segíthetünk
Tisztelettel meghívunk a Kultúrházba minden érdeklődőt, aki szívesen cserél eszmét, folytat párbeszédet a CSERHÁTSZENTIVÁNI TANULMÁNYOK kötet kapcsán¬*. Ez a gödöllői Szent István Egyetem, Gazdaság- és Társadalomtudományi Karának gondozásában megjelent tanulmánykötet tartalmazza a 2014. évi Falukutató tábor tapasztalatait, a vizsgálat eredményeit. A találkozás célja a valódi együttgondolkodás Cserhátszentiván település aktuális élethelyzetéről és jövőjéről.
A kerekasztal beszélgetés meghívott vendégei között szerepelnek Cserhátszentiván önkormányzatának és civil szervezeteinek képviselői, a szomszéd települések polgármesterei és a kutatásban résztvevők.
Mindenkit szeretettel várunk, akinek van mondanivalója a témával kapcsolatban, vagy kíváncsi mások véleményére.
Cserhátszentiván, 2015. október 20. Dr. Kenderfi Miklós
* A beszélgetés témájának vezérfonalát adó kötet hozzáférhető a falu könyvtárában
Most kaptuk meg a Piarista Tartományfőnökség engedélyét, hogy a Falukertben felépítsük az evangélikus harangláb hasonmását (eredeti haranggal, helytörténeti ismertetővel, Babiák Józsi bácsi festményével, …), s a kertet úgy alakítsuk át, hogy az vonzza az arra járókat megpihenni, megtekinteni ezt az egyszerűségében szép építményt, s megcsodálni a község és környéke látványát.
Reméljük, hogy 2016. június 25-én, a Cserhátszentivániak VIII. Világtalálkozóján együtt örülhetünk összefogásunk újabb eredményének
Tűz Csucsu, ne légy lekvár, ...