Természetben

Szuha 2014. december 12. 14:40
Nyáron szinte minden évben (nevének megfelelően) ki akar száradni a Szuha. Csak az egykori strand kútja és Kalocsa Laci bácsi forrásai táplálják. Kis, poshadt tócsák alakulnak ki. A Falukert alatt is állna a langyos víz, de nem sajnálva néhány centi vízveszteséget elbontok egy kicsit a természetes gátból, ami egy kis kis időre mozgásba hozza a "közlekedő edényeket” . Érdekes módon a gátam később magától újraépül, hatalmas szitakötők, érdekes madarak repkednek, itt szállnak le vizet inni a környékről erre tévedt vizi madarak, itt jár be a vaddisznó és az őz, …
Falunapi séta a Hármasforrásig 2011. szeptember 15. 15:47
Legjobb napkelte előtt útra kelni. 6.00, de nem szól a harang, tehát a villámkárt még nem javították ki. Ej, ráérünk arra még? – vagy csak hírdugulás?
Irány a Part, az évszázadokik itt vezető Hatvan-Szécsény hadiút mentén. Az evangélikus templom leomlás előtt, a fa haranglábat csak a fenyőfa fogja fel. Lesz feladatunk!
Falukert – áll egy fa táblán a Noskó Laci készítette felirat. Szabad a bejárás. Asztalnál vagy kövön ülve kiválóan le lehet nézni az Alvéget. Csend, béke. Minden felhallatszik. Érdemes lemenni a tóhoz, a patakhoz.
A Bokros ház után újabb tábla: Bettikő, jobbra 100 méter. Kis séta a Kangyikó pazar kilátást nyújtó sziklájára. A világ legszebb faluja látszik, hallatszik alattunk.
A Völgybe vezető út kiválóan járható. Ahol belógó, napfényre törekvő ágak vannak, a metszőollómmal segítek. A Rosszmalom helyét észre sem veszem, úgy benőtték a fák, bokrok. Régen itt a hugomék libát legeltettek, az öcsémék fejeltek, édesanyámék kendert áztattak, a lovas kocsik pedig átjártak, hogy felkapaszkodhassanak a Bészma előhegyére, a Gödör-höz földet művelni.
Már a patakátjáróig sok érő somot találni. A Hármasforrásig vagy 99 fa. Mind más alakú, színű, ízű.
A patakátjáró minden hétvégére megváltozik. A víz halad, a nagykő marad, sőt egyre nagyobb lesz, az apróbbak görgetődnek, amíg össze nem fognak, kisebb-nagyobb zátonyokat, időleges torlódásokat okozva. Őszintén szólva rózsafa botommal én is gyakran provokálom a változást.
Antilapos. No nem lapos, csak úgy hívtuk a néhai tulaj, Bagyinszky A. bácsi után. Akkor még selymes fű borította. Most őserdő. Ezen a patakrészen volt Kucsik Jóska és Pityu idejében a disznó és kecse csorda delelője. Itt tanultam tüzet rakni, nyársalni, cigizni. Ez volt a rákászás központja. A hatvanas évek egy nagy szárazsága eltüntette a folyami rákokat. Utána évekig nem találtunk. Vajon most van-e élet a kövek alatt? A mai gyerekek ezt nem mondják meg.
Kongókő. A népnyelv szerint a pasa/basa kincse is alatta lehet. Vajon valaha valaki megpróbálta már kiásni? Egyre könnyebb lenne, mert egyre jobban elkopik mellőle a föld.
Zöldlapos. Nem lapos, de még most is zöld minden, a napot a meredek hegyoldalaktól és lomboktól nem kapó, kellemesen párás levegőjű hely. Itt volt tavasszal a legszebb és legillatosabb ibolyaszőnyeg. innen láttuk el a húsvéti feltámadási sírt. Ej, biztosan hangosan jöttem, mert 4 őzikének már csak a hátát látom. Lenézek a földre, ürülékük teli som-maggal. Akkor muflonok lehettek – mondja később kis Sándor Jóska.
A patakmeder egyre szélesebb, egyre több ágú. A túlsó, Középhegy oldalra gyönyörűen rálátni. Szép alakzatok kőből, földből. Több kidőlt fa. Egyiken én is átmegyek a túlsó partra. Az utóbbi évek sok áradása számos szép változást hozott. Sajnos a sok fóliát, palackot, gumiköpenyt nem vitte le Ecsegig.
Séta közben rengeteget megállok bámulni, lélegzetvisszafojtva ágreccsenés okát lesni, ámulni. madarakban gyönyörködni.
A Cserkészlapos előtti szigetvilágnál járok. Áradás esetén itt terül el legjobban a víz, számos járatot találva, alakítva. itt kell legjobban metszőollóznom is. hamarosan egy nagy tisztásra kellene érkeznem, ahol sátortáborok volta, majálisokat tartottak, Noskó Ernő vezetésével fociztunk a sátorozó úttörők ellen. Platz nuku csak bokor és fa, s már a Hármasforrás előtt vagyok. Mint 50-60 évvel ezelőtt. A víz finom, a táj szép. Nini ott meg vaddisznó dögönye. a szagukat is érezni lehet. Talán Lord (Majranek) Esztiék házőrzője is innen „származik”. Visszafelé a patakmederben lépkedek. Rátalálok jobbra a Színpaddomb-ra, még él hatalmas fája. A volt Lóúsztató helyét nem igazán ismerem fel. Egyszer csak mintha kőfal lenne, pedig csak a víz mosta ki közülök a földet.
Első kirándulásom volt, hogy nem láttam crossosok és quadosok okozta természetpusztítást. Önkéntelenül lassítok, hogy ne érjek olyan gyorsan vissza a faluba ebből az Isten teremtette csodálatos templomból.
Bettikő, hát a’meg hun van no? 2011. augusztus 04. 16:29
A 1960-as években a Kangyikó Part felőli oldala legeltetési terület volt, alig volt rajta egy-két bokor vagy fa. Az utolsó házaktól (Molnár/Hegedűs, Prétka/Kasza, Babcsák-Bokros, Lőrinc/Homolya) felnézve egy nem túl nagy, de a környezetéből látványosan kiemelkedő sziklát lehetett látni. Hát még annak a tetejéről milyen kilátás volt! Ugyanakkor szinte minden „felhallatszott”. Amikor otthon eldünnyögte magát egy anya, hogy „Hát ez a büdös kölyök megint hol marad ilyen késő estig, no csak jöjjön haza, majd adok neki a meztelen lábára egy csípős vesszővel” akkor a parti különítmény elindult haza felé, az „illetékes” társunk már kiáltotta is: „Megyek már (Édes)anya, csak itt voltunk a többiekkel a Nagykőnél”. (De magunk között hívtuk - a bészmai Bak-kő mintájára Nőstény-kőnek is).

1996-ban édesanyám a távoli Szeged-Tápéról haza (temető közelbe) költözött. Gyakran meglátogattuk. Jó időben segítettünk neki az agyagos kertet termővé tenni, rossz időben és este beszélgettünk, s közben a kilónyi fényképes csomagot nézegettük. „Nini ez meg Miki, a Nagykövön ülve, talán 1964-ben, az érettségi évében. Nézd csak alig változott a falu azóta”. A fényképről is látható csodálatos panoráma megfogott, másnap szinte szökve mentem, hogy élőben is láthassam. Nem volt könnyű. A bokrok, gazok úgy benőtték az egész Kangyikót, hogy a torony iránti próbálkozásom bizony több vargabetűvé vált, tucatnyi vadösvényt keresztezve, vagy épen követve. Szó szerint kúszva-mászva, de nagy nehezen felértem. Megérte. Csodálatos volt a kilátás nemcsak a falura, de a Toldokra is, megható volt a helyi csend, a faluból felhallatszó hangok, a madárfütty, … Hát Te fiam hol voltál, hogy tiszta sár vagy, szakadt az orkánod? – fogadott a mama. Röviden meséltem, majd metszőollót, baltát, fűrészt és tövető kapát ragadtam és elindultam dzsungelt irtani. Addig nem mentem haza még enni-inni sem amíg egy nagyon szűk feljárót szabaddá nem tettem. Másnap folytattam. Este felé már büszkélkedtem: újra elérhető a Nagykő. Akkor 4 éves negyedik gyermekünk értett egyedül a szóból, s jött fel velem A KŐhöz. A Nap már lebukni készült Kutasó mögött, de még aranyló fényével rávilágított Szentiványra is. „Mint egy ékszerdoboz” – mondtam szinte meghatódva. „A világ legszebb faluja” lelkendezett Betti. „Tudod mit, ezt a sziklát ezentúl Bettikőnek hívjuk” – mondtam neki. Örült a kislány, haza térve el is büszkélkedett, hogy a hóbortos apja mit ígért meg neki.

Egy hét múlva hoztam a nyomtatott, laminált feliratot: „BETTIKŐ, 100 méter →”, s büszkén szögeltem ki az új ösvény bejáratához. Édesanyám meg nevetve mesélte, hogy Németh Rózsa néni azt kérdezte tőle, hogy „Hová jár Gyuszika fűrésszel, meg baltával, mert fát hozni meg nem láttam?” - Azóta is nagyon gyakran, metszőollóval járom az utam, egyre szélesítve a feljárót.

Eltelt néhány év, s egy bujáki kiindulású teljesítménytúrának ez volt az egyik … pontja. A szigeti kőbányánál egy fáradt versenyző megkérdezte, hogy hol van a Rákóczi út vége, mert ott egy feliratot kellene lemásolnia. Elmondtam neki. „Honnan tudja?” – „Én írtam” - „A Betti az egy női név” - „Igen, Ő” s a lányomra mutattam. Nem értette, de örült, hogy megspórolt néhány métert.
2011 tavaszán természetbarát szomszédom, hódmezővásárhelyi Bocsor Ede (a Berkó Feri féle ház tulaja) mosolyogva kérdi: „Láttad már az új Cserhát turista térképet? Rajta van a Bettikő”.

Aki arra jár szánjon rá időt. Addig pedig ízelítőül:
www.cserhatszentivan.com/Fotó/Bettikő, Kangyikó
Ráérünk? 2011. február 19. 21:25
50-60 évvel ezelőtt a vendégmarasztaló, nehéz művelésű szentiványi földek 650 főnek biztosították a megélhetést. Szegények voltunk, de főleg a dolgos és leleményes édesanyáknak köszönhetően jókat ettünk. Számos gyümölcsöt, a legegyszerűbb szilvát is fogyasztottuk nyersen és aszalva, gyümölcslevesként, sütiben, befőttként, lekvárként, atyáink pálinkaként, s a disznók is szívesen falták. Ástunk, ültettünk, kapáltunk, arattunk, … tehén, kecske, disznó, néhol bárány, nyúl, galamb, csirke, kacsa, liba, pulyka, méh, … biztosította a húst, tojást, tejet, mézet, …
Akkoriban még nem értettem Petőfi gúnyos sorait:
„…Puszta a kert, e helyett a
Szántóföld szépen virít,
Termi bőven a pipacsnak
Mindenféle nemeit…”
Tisztelet a ma is szorgos gazdáknak!
Buda Laci 2010. február 26. 19:46
És arra ki emékszik, amikor a csurgót újra építettük a MUNÉRRAL
1985-ben
A fél falu odajárt
Szép idők voltak.........
Pussz: Buda Laccika

***

A tehén, kecske, nyúl, galamb gondozása, közelsége, a disznók kihajtása a kondáshoz, a nyári pénzkeresetek (tehénpásztorkodás, szénagyűjtés, hordás, cséplés, gimnazista korban a kőműves melletti sitnyík munka, aratógép, , …), s persze az estékbe torkoló játék, foci a Falukertben, kazal-mászás/fúrás/ledöntés („enyém a vár, tiéd a lekvár” játék közben), a kövezett kútból való mezétlábas verébszedés, erdei kirándulások, fáramászás, patakban és sárban gyaloglás mezítláb, nyári zápor, jégbeszakadás a patakon,  … ezernyi élvezet, élmény. (pl. Sanyi öcsém, „mint a nyúl”, bocs „mint a mókus fenn a fán” mászott egy kis mókus után. 5-6 méter magasságban egy ág. Megpihent volna, de együtt estek a földig. A „lábaim előtt hevert”. Elájultan, vérző szájjal, orral, … Pofozással térítettem észhez. Első szavai: „A mókus…?”. Otthon biztos meg sem tudták.)

Elvették az erdőt, a földet. Továbbra is hordtuk a hátunkon a tűzifát – szigorúan csak a „saját” erdőnkből. A rendőrök meg vadásztak ránk. Sikerrel. De mamának nem tudtak ellenállni, visszaadták, sőt az elfutott felnőttekét is. A föld elvétele magával hozta, hogy megszűnt a házi kenyér sütése. Rászorultunk a bolti kenyérre, ezzel együtt a sorbaállásra, változó minőségre. Sokszor nem jutott kenyér (ilyenkor tepsiben sütött a mama) máskor finom, meleg jutott, s mire hazaértem jelentős mennyiségi fogyást okoztam. Közben a kenyeret úgy forgattam, hogy a szembejövők ne lássák az egyre nagyobb hiányt.

A Bészma alatti, Rosszmalom feletti tisztást Gödör-nek hívtuk. Sokáig itt lakott egy általunk „ezredes úrnak” hívott száműzött katonatiszt (Simonyi). Otthonba került. A házát lassan széthordták. Beindult a gyerek-fantázia: biztos volt fegyvere. Elkezdtük a kőből rakott falat bontogatni. Rengeteg lőszer került elő. Tüzet raktunk és … Ma sem értem, hogy a falusi rendőr, hogy hogy nem jött ki.

A Kucsik gyerekek írástudatlan felnőttek voltak. Szerettem őket, mert sok mindent megtanultam tőlük és tiszták, szinte gyerekek voltak. Lagzikban, rendezvényekkor berúgatták őket, egyikükön – aki az italtól „erős” lett – a falu férgei megverésükkel bizonyították „vagányságukat”. Sohasem értettem, hogy kortársaim, hogyan tudtak ezen nevetni. Sírjuknál mindig megállok egy percre, s külön örömet okoz, hogy ezek jól gondozottak. Szinte hallom ahogy Jóska, a kondás tehénszarvból készült tülökkel, Pityu, a gulyás rézkürttel jelzi a konda/csorda közeledését.

Sokszor szándékosan akkor hajtottam ki az állatokat (disznókat, kecskéket, tehenet) amikor a kondások/tehénpásztorok már a Kangyikó alatt, vagy a Rossz malom felé jártak. Persze sokszor ott maradtam velük. Első cigijeimet tőlük, állatok visszaterelésért kaptam, amit bátyám általi beárultatásom után édesanyám csípős vesszős ütlegeléssel tett emlékezetessé. (Talán serdülő lehettem, amikor a bátyám megkínált egy cigivel. Hatalmas pofont kapott tőlem. Meglepődve kérdezte miért. Emlékeztettem őt. - Sok év telt el. Elmesélte az esetet. Én már nem is emlékeztem rá.)

Roma Rómeó. A Kucsik gyerekekhez egyszer a völgyi delelő (kérődző) helyre ecsegi vagány cigányok keveredtek Itt hallottam életem első és utolsó pornó meséjét. Évek múlva jöttem rá, hogy Shakespeare a „társszerző”. Egyébként a cigányokkal kapcsolatosan nem volt negatív élményem.  Falunkban csak téglavetésre, padlástapasztásra, (Rózsi néni az orvosnál végzett) házimunkára, zenélésre és kéregetésre jöhettek be – világosban. Vendégségkor lóci cigányok jártak házról-házra muzsikálni. Nagyon udvariasak voltak. Édesapámmal jól jártak. Többször megakarták venni a Lembergből hozott hegedűjét, legféltettebb „vagyonát”.

A foci pályán játszottunk. Egyszer csak Szerémy Géza elkiáltotta magát: „Jönnek a rendőrök!”, s a következő pillanatokban egy stráfos lovaskocsi eszeveszetten hajtott el a közeli dögkúttól. Kiderült, hogy egy frissen elhullott állatot akartak „megmenteni” és a Lelenc nevű férfiút kötéllel leengedték. A vételezés elmaradt. Unokabátyám tréfája után csak másnap mertek visszajönni érte.

A szálláskán egyszer a Tsz (róka marta) veszett(ség gyanús) birkáit ölték le, s dobálták egy kiszáradt kútba – meszet oltva rájuk. Egyik este siettek haza a dolgozók, a mészoltás elmaradt. Reggelre a mély kútból eltűntek a dögök. Gyanúsított? – nem volt kérdés. Mivel az oltási felszólításra nem mentek be, fegyveresekkel körbezárták ecseg egy részét és mindenkit beoltottak. Persze akik a Noskóéknál tartott lagziban ettek a birkahúsból, azok is 3 oltásban részesültek.

Volt olyan forró nyár, hogy kiszáradt a (Szuha) patak (Nomen ….). A halak, rákok a mélyedésekben maradt tócsákban dögledeztek. A teheneknek alig volt mit legelni. Vigyázni kellett, hogy mezétlábunk be ne szoruljon a széles repedésekbe. Azzal versenyeztünk (pl. szegény Bagyinyszki Ferivel), hogy ki tudja mélyebbre dugni a botját. Bizony 1,5-2 méter volt a nyerő. De aztán jött az eső, s újra csodálatos lett minden. (a szegény szó ilyetén használata a „néhai”-t helyettesíti)

Tűz? Szerencsére egyet sem okoztunk. Egyszer a verandán kártyázunk Bercsényi Pistával, s talán Noskó Sanyival. Hatalmas fény és csattanás. Kiszaladunk. A libák a földön fekszenek, a falukertben lévő szénakazal ég a becsapódott villámtól. Szerencsére a tűz nem terjed tovább, mert a felnőttek elég szervezetten védekeznek. (akkor még voltak önkéntes tűzoltók is)

A templomtoronyi tűzőrség fenn a harangnál csak azért nem nagy emlék, mert nem volt tűz – nem kellett a harangot félreverni, s vörös zászlóval a tűz irányát mutatni. ­ Pedig nagyon készültünk rá.

A Parton, az utca végén volt a közösségi szemétgödör. De akkor a papír kevés volt, kellett begyújtani. Az üveget visszaváltották. Műanyag nem volt. Az ételmaradékot az állatok kapták, a zöld hulladék a trágyadombra került. A fémet visszaváltották. („gyűjtsd a vasat és a fémet, azzal is a békét véded”, később már finomult: … vasatgyűjteni …vasatgyűjteni…)

Szerettem a vadon termő gyümölcsöket (som, mogyoró, naspolya, szamóca, eper, szeder, vadkörte, kökény, galagonya, …), de esetenként szó szerint „betegre ettem magam” kerti gyümölcsökkel (földieper, cseresznye, szilvák, piszke, ribizli, barack, szőrös őszibarack, faeper, …), szívesen gyűjtöttem apróbojtorjánt, hársfa virágot. Gyümölcsszeretetemre egy emlék: kiküldtek a szőlőbe cseresznyét szedni egy vödörrel. Órák alatt nem akart megtelni, de a hasam még bírta. Végül hazaindultam. Mire hazaértem majdnem kiürült a vödör. (Kórházba kerültem barack és magja zabálásáért, kiütést kaptam több gyümölcs mértéktelen fogyasztásáért.)

Sok száz, finomabbnál finomabb gyümölcs (főleg szilva) fa volt a faluban. A szegénység leleményessé tette az anyákat: befőzték, lekvárt (pl. vadontermő apró földieperből és szederből), gyümölcskocsonyát, pálinkát és aszalt szilvát/körtét/almát, … készítettek.

Falukerti zöldszilva, kangyikói földi eper és som terem pesti kertemben. Kb. 1 hónappal előbb érnek, mint Szentivánon.

Aki azt mondja, hogy Szentivánon jó bor termett, az nem úgy emlékszik, mint én. Othello, noh(v)a, piros és fehér deleváré, … s szerintem kár volt a finom mustot hagyni kiforrni. A szedők helyezkedtek, mert akinek nohás sor jutott, annak többször kellet a földre nyúlkálni, mint a tőkére.

Otthon lugast alakítottunk ki. Milyen lesz a szőlő? – Kérdeztük. Oltvány – hangzott a válasz. Noha lett e termés. A szüret úgy történt, hogy egy ponyvát leterítettünk, s kicsit hozzáértünk a lugashoz. Nohaeső. Szemelt noha. Noha a must nagyon finom volt, sőt a bor íze is, aki 2 decit ebből bevert, vagy hasmenést kapott, vagy fejfájást, vagy mind a kettőt (mint én), de hogy az agysejtjei nem szaporodtak, az biztos.

Nálunk az őszibarack aprószőrös, a kajszi sokszor aprócsupamag volt. Akkor ettünk finomat ha Kozárdról hoztak át árulni. A korai cseresznyénk finom volt, de jó ropogósat a kozárdiaktól lehetett venni. Adták is apró fürtökben, vagy edényben, amibe a kezüket is belemérték.

Vadontermő földieper és/vagy szamóca? Sokan nem tudják, van-e, és mi a különbség. Várom leírásodat. Én annyit ettem belőlük, hogy meg is betegedtem.

2006 nyarán felvállaltam az egykori Falukert Schlachta atya által a piárokra hagyott telekrészének gondozását. Kasza Béla bácsit hívtam el a faház kulcsnélküli ajtajának kinyitásához. Nagy élmény volt őt hallgatni. Kiülve a falu felé végig vettük ki volt nyilas, majd komcsi (párttitkár), ki adott fel 5 napi napszámért másokat az elvtársaknak, hogyan és miért mentették meg a Klein fiúk Recsktől az ő édesapját, Lajos bácsit, a „kulákot”, hogy lett szovjet hadifogoly, majd szabad, stb. Remélem lesz alkalmam még tanulni tőle történelmet.

Emlékezz és írj!

Bejegyzés a vendégkönyvbe

* - kitöltendő mező

*
*
*