Névvel

Szinelőadás Cserhátszentivánon 2012. március 21. 17:41
A cserhátszentiváni műkedvelő fiatalság az épülő templom javára karácsony mindkét napján este 7 órai kezdettel Kler Hugó nagyobb termében szinielőadást rendez. Szinre kerül: P. Kelemen Alán ferencesrendi áldozópap 4 felvonásos színműve: „Szűz Mária koronája”.
Szereposztás a következő:
Kőváry Antal tisztviselő: Bakay Kálmán. Ilona leánya: Csernus Amálka. Juli, szakácsnőjük: Taracsák Annuska. Özv. Zoltványiné: Csernus Ilike. Teréz, Zoltványiné leánya: Balás Ilike.
Irma, cselédlány Zoltványiéknál: Deák Gizike. Szigedi Gábor mérnök: Murányi Miklós. Ferences szerzetes: Kasza István. Vidéki orvos: Lőrinc Ernő. Szűz Mária: Kasza Terike. Két kongreganista lány: Babiák Kató és Kasza Mancika. Cigányasszony: Szilassy Veronka. A bevezető kis verset Csernus Mandi mondja. A darabot, a cserhátszentiváni darabok gyakorlott rendezője, Hevessy István Géza rendezi. Énekszámokat: Iványi József kántortanító tanítja. (Katolikus Szó 1941. Főszerkesztő: Bándi Tibor atya)

A Cserhátszentiváni műkedvelők helyben háromszor, Ecsegen pedig kétszer adták elő P. Kelemen Alán darabját: Szűz Mária koronája. A darab kivitelezése olyan nagy sikert aratott, hogy a közönség mind az öt előadást könnyezve, majd a szép görögtüze jelenetet lélegzetvisszafojtva nézte végig. Hevesi Géza István rendező vidéki szinpadon ritkán látott finom érzékkel dolgozta ki a hatást keltő jeleneteket.
(Katolikus Szó, 1942.febr.23. 6. oldal. Főszerkesztő: Bándi Tibor atya)
Szabó atyáról olvashatsz 2011. augusztus 22. 19:52
ha a focisták fotója alatt, Lukács András plébános emlékeit megnyitod
Bakallár Tibor emlékére 2011. július 25. 16:26
Tibor mintegy 13 évvel idősebb nálam. Keveset találkoztunk. Ipari tanuló volt, katonáskodott, eljárt dolgozni, majd én is hamar, 14 éves koromban elkerültem otthonról.
Első emlékem talán, hogy a honvédségnél (a bírkózástól) rendívül megizmosodott. Akkor még nem volt mindenféle csodaszer, bizony ő sokat dolgozhatott formás testéért. Mesélték az öccsei, hogy erejét fitogtatva a család … tagját ráültette a sezlonra, majd alá feküdt és megemelte őket. Tudtam róla, hogy édesapjához és sok más szentiványi iparos emberhez hasonlóan Pestre járt dolgozni, s mint ilyen elég jól ismerte a vendéglátóipari egységeket. Később hallottam, hogy a köztiszteletnek örvendő Marika tanító nénit vette feleségül. Nem emlékszem, hogy valaha is beszélgettünk, vagy akárcsak szót váltottunk volna egymással.

Nagyszombaton a háza előtt parkoltam. Kinn volt az udvaron. Köszöntünk egymásnak.
- Te melyik vagy?, kérdezte. – Gyuszi, a középső - válaszoltam. Elkezdtünk beszélgetni. Behívott. Takaros, özvegy embertől szokatlan rend volt a lakásban. Megkínált húsvéti sonkával, majd saját maga készítette finom bodza szörppel, miközben ő borocskáját szopogatta. Igazán tartalmasan elbeszélgettünk. Az asztalon ott voltak a könyvek, a keresztrejtvények.
Mennem kellett, de megígértem neki, hogy el fogok jönni és folytatjuk a beszélgetéseket. Néhány nap múlva hallottam, hogy váratlanul elhunyt. Emléke előtt tisztelegve két dolgot leírok, amit tőle hallottam.

„Tudod a szentiványi iparosok, apukád is, az én apám is eljártak dolgozni. kemény munkát végeztek. Bizony esténként iszogattak, sokszor ittasan jöttek haza. Hamar meg is haltak. De lehet, hogy ital nélkül sem bírták volna tovább. Hetente öt napot távol a családtól, semmit sem tudva feleségről, gyerekekről, beteg szülőkről, … nagyon kikészítette az embereket. Akkor még telefon sem volt úgy, mint most. Fáradtan hazajött péntek este s másnap kaszálnia kellett volna, de helyette eltemette valamelyik családtagját. Idegtépő életmód volt. Meg tudod az építőipar sem egy jánynevelde” – Azóta is többször eszembe jutottak ezen szavai.

„Szabó atyát nagyon szerettem. A kerítésen keresztül sokszor elbeszélgettünk. Többször meg is kínált borral, de ő nem ivott. Öreg korában nagy nehezen megszerezte a jogosítványt. Hol a kocsit, hol a garázs ajtót törte össze, de nem ártott senkinek. Egyszer jön és szól: Tibikém, meghalt Vácott a püspök úr. El kellene mennem a temetésére. De még sohasem voltam ezen az útvonalon. Lennél olyan kedves és elkísérnél? Hogyne plébános úr, ez csak természetes – mondtam neki. Borotválkozás, öltöny fehér ing, nyakkendő, XY barátom is csatlakozott hozzánk, s elindultunk. Néha ugyan féltem, a kanyargós, lejtős utakon de az őrangyalok velünk voltak, nem történt bajunk. Vácra érve Szabó atya megijedt, kinn akarta hagyni a Trabantot a város szélén. Nem volt kedvünk gyalogolni, nem hagytuk, bátorítottuk. Nem volt gond a parkolással sem, mert a rendőrök a fél várost lefoglalták a temetésre jövőknek. Bementünk a püspökvárba. A nagy előcsarnokban már sokan várakoztak. Mi nem tudtuk hova kell állni, Pista bácsi meg forgolódott, tögyörgött. Egyszer csak megérkezett Lékai bíboros úr. Mi voltunk hozzá a legközelebb, oda jött hozzánk, lekezelt velünk sorba, s csak utána ment át a másik oldalon várakozókhoz. Mondtam is a barátomnak: ez a sík díszbe öltözött pap csak nézett, hogy a bíboros először velünk jattolt le, biztos azt hiszik, hogy párttitkárok vagyunk. Lement a temetés, a fogadás, szerencsésen haza értünk, de ezen még a mai napig nevetek, amikor eszembe jut.”

„Kár, hogy el kell menned Gyuszi, de majd folytatjuk.” – „Kár, hogy el kellett menned Tibor, de majd folytatjuk! Nyugodj békében”
Bercsényi László honv. 2011. június 19. 11:55
Szül.1920 Cserhátszentiván, éa.neve Pretka Erzsébet, elesett Donkanyar, 1942. IX. 9. Salgótarjáni 53/III. zászlóalj.
"Hol nyugszunk, nem tudja barát, feleség, gyerek,
Elszórt
Testünk nyomtalanul nyelte magába a föld,
Szívetek őrízzen: milliók eleven milliókat.
Áldozatunk nem a gaz jogcíme. Jóra parancs."
Bakalár István (Cserhátszentiván, 1913.01.03. – 1944): 2011. június 18. 19:24
az ellenállási mozgalom résztvevője. 1937 febr.-jában szabadult a Horthy-rendszer börtönéből. A Nemzetközi Brigádok katonájaként részt vett a spanyol polgárháborúban, majd megjárta a Fr.o-i internáló táborokat. Mo.-ra visszatérve antifasiszta, kommunista tevékenységéért a Gestapo letartóztatta . Koncentrációs táborban, ismeretlen körülmények között pusztult el. – írja a Magyar Életrajzi Lexikon.
Sírfelirat 2011. május 06. 14:29
Elhunyt Mártius 14-én 1829
Balázs Terézia asszony teteme
NS vérről volt eredete
56 évek volt élete
elgyászoltuk örök emléke
(ugyazenen sírkövön: NS Szilassy Julianna … 1839

Elhunyt április 9-én 1846
NS Siraky Anna asszony
70 évek után a gyász napon
sírba szállott Nagyszombaton
boldogok közt ő nyugodjon.
Itt várja a pora itélő bíráját
Aki elküldi előre póstáját
Mihály harsogtatja trombitáját
számadásra fújja otolsó nótáját

Itt nyugszik Istenben boldogult főtisztelendő Julina István plébános úr. Meghalt életének 46. évében március hó 12-én. 1858.

I.ny. I. b. Ruff Viktor volt szentiványi plébános. Születetett 1812. szept. 13-n, meghalt 1884. áprilisi 30-n.
AZOVFN
Ezen emléket állíttatta távolban kesergő édesanyja

Itt nyugszik
siraki Siraky Lajos főjegyző
aki önkéntesen részt vett az 1848-as szabadságharcban


Eszter
15 évvel ezelőtt 2011. április 24. 17:16
hunyt el 50 éves korában Murányi Miki, Tápé plébánosa. A Történelem/Értünk közülünk oldal legvégén olvashatsz róla.
Benkóné Turcsányi Ildikó 2011. március 14. 19:02
Gyöngyössy Katalin a A Magyar Köztársaság Érdemes Művésze elismerést kapta. Gratulálunk
Kulák Szentiványon? 2011. február 19. 20:26
A Történelem/ Értünk, közülünk/ Életutak címszó alatt érdekes tényekről lehet olvasni.


***

Palásthy István »

Kasza Béla és Cservölgyi Jolán családja »

Tarcsányi Dezső és Siraky Ilona családja »

Turcsányiék nagymamája, az utolsó bába
Taracsák Istvánné sz. (1901)  Molcsán Ilona bába néni oklevelét 1935-ben szerezte Szolnokon, s júliusban meg is választották hatósági bábának. Rendszeresen továbbképzéseken vett részt, pl. 1941 és 1948 évben Gyöngyösön. A bábatáska vizsgálatokat – általában negyedévente – a körorvos (pl. dr. Szebeni István) végezte. A sok „rendben” bejegyzést csak egy „köldökkapocs nikkelezendő” beírás töri meg.
A Bábanapló precíz vezetése az alábbiak szerint történt:

Elsősorban a körjegyzőséghez tartozó falvakban vezetett le szülést, de elvétve más helyiségekből (pl. Ribárné) is szültek nála. Mivel akkoriban az anyák szinte kivétel nélkül htb. (háztartásbeli) -k voltak, az apa foglalkozását jegyezte be.
(Pl. kőműves/ács/asztalos/cipész/suszter/szobafestő-segéd/mester, gazdálkodó, földműves, napszámos, gazdasági cseléd, útkaparó, körorvos, géptulajdonos, falusi pásztor, gépész, gépész kovács, kereskedő, községi bíró, gazdasági ispán, …)
Valahol azt írtam, hogy 1945 után alig születtünk otthon. Kapitálisat tévedtem, mert csak a bonyolultabb, veszélyes szüléseket végezték a pásztói kórházban, s pl. 1949-ben 40 főt segített a világra Ilonka néni.
A 30-as években 20-24, 1940-től 37/27/39/41/38/21, 46-ban csak 30, 47-ben 37, 48-ban csak 16, de 49-ben 40-en születtünk otthon. Az 50-es évek elején 20 feletti az éves bejegyzett szülés.1957-ben már csak 8, utána 1, 3, 2, 1  és a legutolsó évben, 1962-ben szintén 1 fő a bejegyzés.
Ilonka Néni!   Több mint 500 alsótoldi/bokri/cserhátszentiváni/felsőtoldi/garábi/kutasói életre segített és hozzátartozói nevében köszönjük.

Jó vasárnapi program volt a falusi focicsapat meccseit nézni (Sándor Józsi bácsi volt a „Csikar”, Kasza Jenő és Hegedűs Zoli a kapus, a Bakallárok, Szabók, …), később játszani – de már csak kispályán és csak a szomszédos falvakkal.

A vadnyulas gombóc íze felejthetetlen. S ehhez kötődik a késő esti „Giza, Giza!” suttogás- ahogy Józsi bácsi hozta húgának a rejtegetett fegyverrel kilőtt nyulakat.

„Tudja Pál mit kaszál …”, ”gyáva népnek nincs hazája” , „nem vagyok én lopatikus” s hasonló idézeteket az önmagát Germán-nak neveztető Németh Gyula bácsitól tanulhattunk, aki ritkán volt józan, de nagyon vidám, jó humorú ember volt.

„Ez jobb volt mint az anyám teje” mondta Germán bátyja (Jani bácsi, szintén kőműves és „néha kissé italos”) amikor kéjenckedve megitta Szabó atya szégyenkezve adott, hónapok óta savanyodó bormaradékát egy társadalmi munka után.

Lukács András: "Öreg pap emlékezéseiből" itt olvasható »

"Mester Uram" azaz Bokros Jani (Janko, Jano, de nem Babcsák…) bácsi kisbíró rendkívül embertisztelő volt. Nevét onnan kapta, hogy már az ált. iskolát kijáró fiúkat is így hívta. Jó modorát csak egyszer hagyta el. ’56-ban megmondta a távolból odahozott tanácsi elvtársnak, hogy hol a helye. Büntetését másik fejezetben olvashatod.

A Siraky Gyula bácsi háza előtt vonult egy csapat fiatal a völgy felől jövet. Hátul jöttek a tanárok. Jani bácsi megállította őket: ­ Ezek a fiatalok nem tudnak köszönni?

Balás Ernő bácsihoz, a volt pesti csendőrhöz szívesen mentem napszámba. Egyszerű, finom, inteligens ember volt, szerettem amikor beszélt. Tudatosította, hogy melyik mozdulatot miért csináljuk kocsirakáskor, lekötéskor, fékezéskor … egyszer mintha így is ledőlt volna a szénánk. (De a Pali bácsinál biztos, hogy erre is sor került. Emlékszem a káromkodására.) Ő is férfi vallásosságú volt. Sajátos (férfi) vallásosságra egy példa : „Igaz, hogy … éve nem voltam templomban, de minden temetésre elmegyek, nem iszom, nem káromkodom, a másét nem kívánom, este imádkozom …”

Csernus Pali/Kálmán/Sanyi bácsi, a Szabók, a „tömeg” passiós éneklését ma is hallom, ha rá gondolok.

„No Jézus segíts!” - mondta Csernus Pali bácsi, az isonzói/doberdói harcos s ostorával elindította a tehénfogatot. Szépen tudott énekelni, mesélni, …

Pali bácsival garátot készítettünk a Jóska patak partjára. Karókat vertünk le. „Gyerek! Nézd csak, azok a hatalmas jegenyék ilyen karókból lettek, sihederként még nagyapámnak segítettem keríteni, mint most Te nekem”. Csernus Sanyi! Kérek róluk egy-két karvastagságút, hogy unokáimmal a Falukert alatt a Nimród forráshoz ültethessek belőle.

Alkotmánynapi népünnepély volt a focipályán, a fűzfák alatt. A néni szomorúan figyelte fia poharazgatását. Csalogatta haza. Motor megszólalt: „Anyuka, itt van 2 forint, egyen-igyon, ami jól esik!”

„Öcsi, hol van itt a klozet/WC?” – kérdezte tőlem a haknizó Latabár Kálmán kultúrházunk udvarán.

Páger Antalt látni, hallani nagy élmény volt. Az orvos halála forgatásán én vittem a fekete zászlót, mama volt a kántor, Major István atya a temetést végző pap. Mi 60-60 Ft-ot (akkor ennyi volt a napszám) kaptunk, a pap színészi díjat: 360-t. Mama havi harangozói fizetése 350 Ft volt.

Gimiből jöttem haza karácsonyi szünetre. Öcsém egy listával várt, hogy ki bántotta, s kinek ígérte meg, hogy majd én … Kedves kisTarcsányi Dezső! Ne haragudj a pofonért, szomorú arcod büntetésül megmaradt bennem.

Téged én ismerlek…több szentképet is nyertél tőlem …” - mondta Attila atya egy falumbeli fiúnak (Kasza Sanyi, Bocos) a templomunk lépcsőjén, amikor a nyári szünetben (250 km-es) motoros viziten járt nálunk. Majd elkezdte vizsgáztatni egykori „idegenvezetettjét”, aki - szégyen vagy sem - néhány olyan dolgot is tudott Kupacról, amit én nem. Én akkor voltam a 3. év után, a fiú egyszer egy salgótarjáni technikumból kirándult Szent Márton hegyére …­  igaz Tibold Attila OSB volt az idegenvezetőjük. Nekem meg gyóntatóm Pannonhalmán.

Hildebrand atya történelemre tanított 42 évvel ezelőtt, kiválóan. Amikor nem ismer meg akkor csak annyit mondok: Kasza Jani unokaöccse Cserhátszentivánról.  – Ő már kérdi is: Az Amálka? Jani a diákja volt, egy évig bencésnek is készült. Domokos volt a rendi neve.

Fiatalabb korában „a napnál fűtő” volt, majd „Totó Béla”, családunkban: „a Béla bácsi”. Naponta többször lement a faluba (időnként átbuszozott a szomszéd faluba is), leült a póstánál/buszmegállóban/presszónál/… s folyamatosan „magában”, de hangosan, hangsúlyozva  beszél/getet/t.  Azt hitték, hogy bolondságot, pedig mindig igazat mondott – legfeljebb nem akkor és ott, ahol az önmagukat normálisnak tartók gondolják. Az adatokat napra és forintra pontosan idézte. Szóáradata ellen sokan úgy védekeztek, hogy átnéztek rajta Nem zavarta ha nem válaszoltak neki, vagy ott hagyták. Hozzám ragaszkodott, szó szerint puszi-pajtásom volt - kibírtam a borostát/nyálat, azt a néhány savanyúszagú másodpercet. Gyerekkoromban a szülei szomszédaink voltak. Amikor a felesége elhagyta összeroppant.  200 méterről is fültanúja voltam. Soha nem felejtem. Leszázalékolták. Ivott. Később már az alkoholmentes is ugyanazt váltotta ki belőle. Éveken át azzal biztatott, hogy ha lesz pénze, meghív a presszóba. Tőle ez a legnagyobb megtiszteltetési szándék volt. Úgy gondoltam, hogy ha túlélem őt, lejövök a temetésére. Már átment. Elhamvasztották, de nem szóltak. Imáim érte is szállnak, s néha egy-egy fűszálat is letépek családi sírjukról.

Nagy Imre és a 6. (üres) koporsó temetésére 12 éves Árpi fiamat is elvittem, mert azt tartottam, hogy akár lőnek, akár nem, neki ezt látnia kell, részese kell lenni. Volt ismerős, aki bevásárolt (sót is!), más vidékre utazott,  a város kiürült, a lakók zöme bezárkózott, s a TV előtt rettegett, hogy a komcsik a tömegbe lövetnek-e. … A földön találtunk egy kb. 4 cm-es nemzeti színű szalagot, feketével összevarrva. Évekig ezt hordtam nemzeti ünnepeken. Egyébként ez volt életem első kitűzött szalagja. 56-ban rengeteg műanyag Kossuth címerünk volt, de ezeket meg kellett semmisíteni. Számomra 40 évig természetes volt, hogy nem teszek fel kokárdát, ha azt csak márc. 15-én engedik meg. (Ma is aprót, egyszerűt hajlítok.)
Mécs Imre „Fogjuk meg egymás kezét …” felszólítására 15-20 métert előre mentünk, s megfogtam Szilassy Béla kezét. Béla 1-2 évvel öregebb, mint én, a szülei Szentivánról származnak, ő gyerek korában sokat nyaralt falunkban, válogatott jégkorongosként volt ismert. (A kézfogás élményét Béla a szentiváni kocsmában tette közhírré.)

Emlékezz és írj!

Bejegyzés a vendégkönyvbe

* - kitöltendő mező

*
*
*