Névvel

Szigeti József 2016. május 06. 12:10
Szigethy Éva 2015-év januári írását követően találtunk egymásra mint közös ősökkel rendelkező cserhátszentiványról származók,majd a további kutatások során találtuk meg Szigethy Pált is aki ugyancsak a család leszármazota.Évával a 15-ös találkozó alkalmával volt szerencsém személyesen is találkozni és azóta is tartsuk a kapcsolatot igaz csal levelezés útján.Nekem is elkészült a családfa melyet Szigethy Mártonig tudtam visszavezetni aki Kiskürtösön született1698.ban felesége Rákóczi Örzsébet aki Cserhátszentiványon született1700.ban. Szigethy Pál rokoni ágában található ha jó emlékszem Balázs János-ék akik a faluban a kocsmát és a üzletet üzemeltették a feleség nevét Én csak Bözse néven ismerem.Ribárék is a csalaládhoz tartoznak ,tudomásom szerint a család nemesi levele a kutya-ből utoljára náluk volt letétben ha a bejegyzésemet Ribár nevű fentebb bejegyző olvassa az e-mail vímemen próbáljon meg kapcsolatot teremteni vele,szivességét előre is köszönöm.
Szentiványi Szigethy 2015. január 28. 11:08
Gyerekkoromban egyszer anyukám azt mondta, hogy a mi nevünk igazából Szentiványi Szigethy. Én „ízlelgettem” ezt a nevet, tetszett is, de anyu szerint azt az előnevet akkor nem használhattuk.
Az iskoláim elvégzése után hamar férjhez mentem, gyerekeim születtek, közben dolgoztam, és eszembe sem jutott már, amit gyerekként hallottam. Apuval nem voltunk napi kapcsolatban, de találkozásaink alkalmával nem került szóba, hogy honnan származunk.
Sok-sok év telt el, nyugdíjas lettem, amikor elhatároztam, hogy anyai nagymamám életét meg fogom örökíteni. Ehhez szükségem volt arra, hogy Levéltárakban keresgéljek felmenők után. A történetben nagymamámon kívül szerepet kaptak a családtagok, szüleim valamint én magam. Emiatt apuról is kutakodtam. A születési dátumát persze tudtam, az anyukája nevét szintén, de a születési helyét csak sejtettem. Sikerült megtalálnom, és egy számomra teljesen új adatot is, apai nagyanyám /aki születésem évében elhunyt/ születési helyét, Ecseget.
A könyvem elkészült, és egy kis családfa szintén az anyai felmenőkkel, egészen a szépszülőkig bezáróan. Amikor testvéreim ezt meglátták, igyekeztek rávenni, hogy kutakodjak a Szigethyk után. Igen ám, de az apai ágról szinte semmit nem tudtam. Egyre jobban kezdett izgatni a dolog, és az egyetlen adattal, nagyanyám születési helyével és körülbelüli dátumával a kezemben felkerestem a Levéltárat. Nagy örömömre megtaláltam őt, és vele együtt a szülei, az én dédszüleim nevét. A környező oldalakon találtam még néhány testvért. Felajzott a dolog, most kezdett érdekelni igazán, hogy még messzebb jussak, de a dédapám szüleit sehol nem leltem. Ekkor a lányom talált az interneten egy fórumot, ahol többek között Szigethy nevűek keresték a rokonaikat. Igaz ugyan, hogy elég régi beírások voltak, de gondoltam, szerencsét próbálok. Találtam köztük valakit, aki szentiványi felmenőkkel rendelkezett. Felvettem az illetővel a kapcsolatot, aki rendkívül kedvesen fogadta a megkeresésemet, és biztosnak gondolta a rokoni szálat. Szerinte a dédapáink testvérek lehettek. Az illető a házába invitált és megajándékozott saját családfája másolatával, ami szerinte közös ükapánkig bezáróan azonos. Nagyon örültem az ajándéknak, de meg akartam győződni arról, hogy az ő Jánosuk egyezik-e az én Jánosommal, azaz a dédapámmal, ezért tovább kutattam. Felkerestem az Ecsegi Plébániát, ahol az elhaltak anyakönyvében megtaláltam a dédapámat. A szüleit azonban nem tüntették fel. Megkérdeztem az Anyakönyvvezetőt, hogy az ő irataikban szerepelnek-e szülők? Az igenlő válaszra újfent fellelkesültem, de arra, hogy megtudjam az adatokat, még várni kellett. Közben interneten sok Cserhátszentivánnal kapcsolatos írást találtam, ami a falu és lakóinak történetéről szólt. Tetszett, hogy gyakran előfordult bennük a Szigethy név. Nyáron ellátogattam családom egy részével Cserhátszentivánra, a Világtalálkozóra, ahol minden helybéli rendkívül kedvesen fogadott. A Kultúrházban körülnézve ámulattal csodáltam Zeller Bea családfáját, és meglepődtem, amikor a Szigethy nevet felfedeztem rajta. Izgatottan gondoltam arra, hogy a születési dátum szerint akár ő is lehetne az üknagyapám. Ezután még feszültebben vártam az Anyakönyvvezető értesítését. Beával megismerkedtünk, aki szintén keresgélt nekem a saját anyagában, és szinte egyszerre tudtam meg mindkét hölgytől a nevet, amire vártam, és bizony megegyezett Bea felmenőjével, ezek szerint van köztünk rokonság. Nagyon örültem, és újult erővel kerestem tovább. Kb. az 1700-as évekig sikerült beazonosítanom az őseimet. /Érdekes, de a Szentiványi előnévvel sehol nem találkoztam./ Az előzőekben említett úrral nem az ükapánk, hanem egy még régebbi ősünk közös, de az ő családfájának segítségével el tudtam a sajátomat is készíteni. 1590-ben született az első Szigethy, akit fel tudtam tüntetni a családfán. Miután elkészültem, Bea felajánlotta, hogy egy számítógépes alkalmazással elkészíti nekem, több variációban. Ezzel nagy örömet okozott. Testvéreimnek, családtagjaimnak is elküldtem, mindenkinek nagyon tetszett.
A Világtalálkozón családommal megállapítottuk, hogy a hegyek ölelésében fekvő kis falu olyan, mint valami ékszer. Az itt lakók melegszívű, barátságos vendéglátók. Büszke vagyok rá, hogy a Kiskürtösről származó, legtávolabbi őseim ezt a csodás kis helyet választották saját, majd leszármazottaik otthonául. A felmenőim kb. 90 %-a Szentiványi születésű.
Ha lehetőségem adódik rá, bármikor szívesen látogatok el ebbe a csodás kis faluba, őseim szülőföldjére.
A dédapám Szigethy János molnár volt, és a képeken az ő egyik lánya: Szigethy Zsuzsanna és egy az unokái közül: Szigethy László, az apám.

Budapest 2015. január Szigethy Éva
Csernus Pál (kivonat az ezred emlékkönyvéből) 2014. március 09. 14:58
Gazdálkodó, törvénybíró. Sz. 1898, Cserhátszentiván. Bevonult 1916 májusában a 60. k. gy. e-hez. Ugyanezen év szeptemberében kikerült az orosz harctérre, majd az olasz hadszintéren küzdött a Piave, stb. vidéken 1917 novemberig. Mint járőr az olasz arcvonalon olasz hadifogságba is esett, ahonnan azonban sikerült megszöknie. Kitüntetései: O1, O2, Br., K. cs. k. és az országgyarapító tevékenységek során teljesített szolgálatáért a Délvidék visszafogl. e. é.
szűcs éva 2014. március 01. 19:20
Édesanyám, Gyürky Mária Valéria 1924-ben született Cserhátszentiványon. Sokáig ott élt nagypapám, Gyürky György szüleinél.

Én csak nagyon ritkán jártam Cserhátszentiványon, hiszen 1963-ban születtem, így már sajnos a nagyszüleimet nem ismerhettem.

A temetőben jártunk nagyszüleim sírjánál. A temetőben a sírjuknál nagyon furcsa érzés kerített hatalmába. Úgy éreztem, hogy körbeölel a szeretet. Csodálatos érzés volt. Meglátogattunk még élő, édesanyámat ismerőket. Büszke voltam édesanyámra, akiről, mint nagyon szép lányról meséltek nekem.

Szívesen fölvenném a kapcsolatot még ott élő emberekkel, akik többet tudnának mesélni ottani őseimről.

Ha van ilyen, tisztelettel várom megkeresését a szucs@tf,hu email címre.
Ribár unoka írta 2013. február 11. 16:47
Kedves Cserhátszentivániak!
Tiszteletreméltó és nagyszerű kezdeményezésnek tartom azt a törekvést, ahogyan egy kis lakóközösség régi történetekkel is hozzájárul azon emberek összefogásához, akiknek bármely kötődése lehet a Cserhátnak ezen gyöngyszeméhez.
Nos, én is elmesélek valamit. Első emlékem „Szentiványról” – ahogy akkoriban hívtuk -, 1959 nyarára eshet. Nagymamámat – Ribár nénit – kísértem fel a „völgyből” rokonokhoz, Babiákékhoz. Úgy emlékszem, Babiák Józsi bácsi festő (is) volt, s talán cipész. Akkoriban Egerben jártam iskolába, elsős lehettem. Amikor nagymamámtól sikerült leválnom, helybeli, magam korú fiúkkal méregettük egymást a patakparton. Városi fiú idegennek látszódhatott a helyieknek, mert ölre menés lett a vége. Úgy emlékszem, kénytelen voltam vereségemet elismerni, mert az ellenfél fiú nagyon erősen szorította fogaival a jobb középső újamat. Első leckémet megkaptam: nem mindenki fair play birkózással akar érvényesülni.
Ezután szinte minden szünidőben jártunk „Szentiványon”. Ropogós cseresznyét, saját köpült vajat, friss túrót vittünk nagymamával, hátizsákkal a hátamon. Már nem emlékszem, milyen élelemre cseréltük ezeket, talán füstölt dolgokra.
A Hármas forrás, a Cserkész kereszt, a Bézma ormai, a romantikus patakpart (Szuha, vagy Zsunyi?), szép emlékek maradtak. Akkoriban még rengeteg rákot is fogtunk a patakban! (Érdemes lenne a patak vizének minőségét az akkori tisztaságúra visszaállítani!)
Hasonlóan szép barangolások adódtak a „Cserkúti patak” mentén Cserkút pusztára Korcsok Ilonka néniékhez, Szárazrét pusztára (?)Rózsika néniékhez. Megboldogult édesanyám, „Ribár Erzsi” mesélte, hogy Cserhátszentivánon járt elemi iskolába, s naponta öt patakon kellett átkelniük apró gyerekekként az iskoláig. Kántortanítójuk és felesége összevont osztályban tanították a nebulókat. Mindez a harmincas évek elejére tehető.
Mostanság is évente felkeresem a Ribár tanya (Szigeti malom) dicstelen hagyatékát. Igyekszem a nevenincs forrását rendben tartani, melyet Malom forrásnak neveztem el. A Hármas forrásnál lévő, egy évszázadnál többet is megért, vihar tépte, megtört derekú öreg fűzfa előtt időnként fejet hajtunk. Sokszor megmásztuk őt gyermekkorunkban. Már akkor is termetes fa volt, jól be lehetett látni róla a rétet a Cserkészkeresztig.
Cserhátszentivánra néha beautózunk körülnézni, hazafelé tartva Hollókőből. Ismerősről itt nincsen tudomásunk, egyenlőre …
Tisztelettel: Barna Péter
Trittau, (Hamburg mellett) 2013-02-10
Palásthy István 2012. december 04. 19:14
és családja életéről, munkásságáról olvasható fotós
megemlékezés a lap alján
A Prímás 2012. november 17. 16:37
Évente egyszer, június utolsó szombatján sajnálom, hogy nem tudok táncolni. Hallgatva és látva Kalász Máté és társai zenéjét és táncát bizony focihoz szokott O-lábaim önkéntelenül belemozdulnak.
Máté és bátyja Tamás, a bőgős Gyürky Mária gyermekei, Magda tanítónő unokái, a Világtalálkozók állandó hangulatfelelősei. Ezúton is köszönöm szolgálatukat.
Miközben azon gondolkoztam, hogyan köszöntsem Mátét a kitüntető címe miatt, egy nagyszerű beszélgetést hallottam vele a Lánchíd Rádióban. Örülök, hogy a zene szeretete félretetette vele a focit, abbahagyatta az ELTE-i matekot, hogy a TÉKA együttes tagja lett, hogy örök elköteleződésre készül, hogy szentiványinak érzi magát és tesz is érte, hogy szerény, …
Máté! Papoknak szokták mondani, de a Te vidámító és értékőrző hivatásodhoz is illik: „Isten tegye teljessé a jót, amit megkezdett benned!”
Tarcsányi és Kasza család 2012. június 16. 19:27
ma feltett anyaga 11-12 címmel lejjebb nyitható meg, sok régi képpel
Merényi Katalin 2012. április 07. 10:22
A Nagymamám özv.Kovács Jánosné,Cserhátszentiványon született,Augusztus 20-án Juliannának hivták.A testvérét Jánost Ő nevelte később Engem is.Kis pici,asszony hatalmas lélekkel,Aki azt mondta senkinek nem tartozik beszámolóval csak és kizárólag,JÉZUS KRISZTUS-nak.Emléke,Örökké bennem él


***

Palásthy István »

Kasza Béla és Cservölgyi Jolán családja »

Tarcsányi Dezső és Siraky Ilona családja »

Turcsányiék nagymamája, az utolsó bába
Taracsák Istvánné sz. (1901)  Molcsán Ilona bába néni oklevelét 1935-ben szerezte Szolnokon, s júliusban meg is választották hatósági bábának. Rendszeresen továbbképzéseken vett részt, pl. 1941 és 1948 évben Gyöngyösön. A bábatáska vizsgálatokat – általában negyedévente – a körorvos (pl. dr. Szebeni István) végezte. A sok „rendben” bejegyzést csak egy „köldökkapocs nikkelezendő” beírás töri meg.
A Bábanapló precíz vezetése az alábbiak szerint történt:

Elsősorban a körjegyzőséghez tartozó falvakban vezetett le szülést, de elvétve más helyiségekből (pl. Ribárné) is szültek nála. Mivel akkoriban az anyák szinte kivétel nélkül htb. (háztartásbeli) -k voltak, az apa foglalkozását jegyezte be.
(Pl. kőműves/ács/asztalos/cipész/suszter/szobafestő-segéd/mester, gazdálkodó, földműves, napszámos, gazdasági cseléd, útkaparó, körorvos, géptulajdonos, falusi pásztor, gépész, gépész kovács, kereskedő, községi bíró, gazdasági ispán, …)
Valahol azt írtam, hogy 1945 után alig születtünk otthon. Kapitálisat tévedtem, mert csak a bonyolultabb, veszélyes szüléseket végezték a pásztói kórházban, s pl. 1949-ben 40 főt segített a világra Ilonka néni.
A 30-as években 20-24, 1940-től 37/27/39/41/38/21, 46-ban csak 30, 47-ben 37, 48-ban csak 16, de 49-ben 40-en születtünk otthon. Az 50-es évek elején 20 feletti az éves bejegyzett szülés.1957-ben már csak 8, utána 1, 3, 2, 1  és a legutolsó évben, 1962-ben szintén 1 fő a bejegyzés.
Ilonka Néni!   Több mint 500 alsótoldi/bokri/cserhátszentiváni/felsőtoldi/garábi/kutasói életre segített és hozzátartozói nevében köszönjük.

Jó vasárnapi program volt a falusi focicsapat meccseit nézni (Sándor Józsi bácsi volt a „Csikar”, Kasza Jenő és Hegedűs Zoli a kapus, a Bakallárok, Szabók, …), később játszani – de már csak kispályán és csak a szomszédos falvakkal.

A vadnyulas gombóc íze felejthetetlen. S ehhez kötődik a késő esti „Giza, Giza!” suttogás- ahogy Józsi bácsi hozta húgának a rejtegetett fegyverrel kilőtt nyulakat.

„Tudja Pál mit kaszál …”, ”gyáva népnek nincs hazája” , „nem vagyok én lopatikus” s hasonló idézeteket az önmagát Germán-nak neveztető Németh Gyula bácsitól tanulhattunk, aki ritkán volt józan, de nagyon vidám, jó humorú ember volt.

„Ez jobb volt mint az anyám teje” mondta Germán bátyja (Jani bácsi, szintén kőműves és „néha kissé italos”) amikor kéjenckedve megitta Szabó atya szégyenkezve adott, hónapok óta savanyodó bormaradékát egy társadalmi munka után.

Lukács András: "Öreg pap emlékezéseiből" itt olvasható »

"Mester Uram" azaz Bokros Jani (Janko, Jano, de nem Babcsák…) bácsi kisbíró rendkívül embertisztelő volt. Nevét onnan kapta, hogy már az ált. iskolát kijáró fiúkat is így hívta. Jó modorát csak egyszer hagyta el. ’56-ban megmondta a távolból odahozott tanácsi elvtársnak, hogy hol a helye. Büntetését másik fejezetben olvashatod.

A Siraky Gyula bácsi háza előtt vonult egy csapat fiatal a völgy felől jövet. Hátul jöttek a tanárok. Jani bácsi megállította őket: ­ Ezek a fiatalok nem tudnak köszönni?

Balás Ernő bácsihoz, a volt pesti csendőrhöz szívesen mentem napszámba. Egyszerű, finom, inteligens ember volt, szerettem amikor beszélt. Tudatosította, hogy melyik mozdulatot miért csináljuk kocsirakáskor, lekötéskor, fékezéskor … egyszer mintha így is ledőlt volna a szénánk. (De a Pali bácsinál biztos, hogy erre is sor került. Emlékszem a káromkodására.) Ő is férfi vallásosságú volt. Sajátos (férfi) vallásosságra egy példa : „Igaz, hogy … éve nem voltam templomban, de minden temetésre elmegyek, nem iszom, nem káromkodom, a másét nem kívánom, este imádkozom …”

Csernus Pali/Kálmán/Sanyi bácsi, a Szabók, a „tömeg” passiós éneklését ma is hallom, ha rá gondolok.

„No Jézus segíts!” - mondta Csernus Pali bácsi, az isonzói/doberdói harcos s ostorával elindította a tehénfogatot. Szépen tudott énekelni, mesélni, …

Pali bácsival garátot készítettünk a Jóska patak partjára. Karókat vertünk le. „Gyerek! Nézd csak, azok a hatalmas jegenyék ilyen karókból lettek, sihederként még nagyapámnak segítettem keríteni, mint most Te nekem”. Csernus Sanyi! Kérek róluk egy-két karvastagságút, hogy unokáimmal a Falukert alatt a Nimród forráshoz ültethessek belőle.

Alkotmánynapi népünnepély volt a focipályán, a fűzfák alatt. A néni szomorúan figyelte fia poharazgatását. Csalogatta haza. Motor megszólalt: „Anyuka, itt van 2 forint, egyen-igyon, ami jól esik!”

„Öcsi, hol van itt a klozet/WC?” – kérdezte tőlem a haknizó Latabár Kálmán kultúrházunk udvarán.

Páger Antalt látni, hallani nagy élmény volt. Az orvos halála forgatásán én vittem a fekete zászlót, mama volt a kántor, Major István atya a temetést végző pap. Mi 60-60 Ft-ot (akkor ennyi volt a napszám) kaptunk, a pap színészi díjat: 360-t. Mama havi harangozói fizetése 350 Ft volt.

Gimiből jöttem haza karácsonyi szünetre. Öcsém egy listával várt, hogy ki bántotta, s kinek ígérte meg, hogy majd én … Kedves kisTarcsányi Dezső! Ne haragudj a pofonért, szomorú arcod büntetésül megmaradt bennem.

Téged én ismerlek…több szentképet is nyertél tőlem …” - mondta Attila atya egy falumbeli fiúnak (Kasza Sanyi, Bocos) a templomunk lépcsőjén, amikor a nyári szünetben (250 km-es) motoros viziten járt nálunk. Majd elkezdte vizsgáztatni egykori „idegenvezetettjét”, aki - szégyen vagy sem - néhány olyan dolgot is tudott Kupacról, amit én nem. Én akkor voltam a 3. év után, a fiú egyszer egy salgótarjáni technikumból kirándult Szent Márton hegyére …­  igaz Tibold Attila OSB volt az idegenvezetőjük. Nekem meg gyóntatóm Pannonhalmán.

Hildebrand atya történelemre tanított 42 évvel ezelőtt, kiválóan. Amikor nem ismer meg akkor csak annyit mondok: Kasza Jani unokaöccse Cserhátszentivánról.  – Ő már kérdi is: Az Amálka? Jani a diákja volt, egy évig bencésnek is készült. Domokos volt a rendi neve.

Fiatalabb korában „a napnál fűtő” volt, majd „Totó Béla”, családunkban: „a Béla bácsi”. Naponta többször lement a faluba (időnként átbuszozott a szomszéd faluba is), leült a póstánál/buszmegállóban/presszónál/… s folyamatosan „magában”, de hangosan, hangsúlyozva  beszél/getet/t.  Azt hitték, hogy bolondságot, pedig mindig igazat mondott – legfeljebb nem akkor és ott, ahol az önmagukat normálisnak tartók gondolják. Az adatokat napra és forintra pontosan idézte. Szóáradata ellen sokan úgy védekeztek, hogy átnéztek rajta Nem zavarta ha nem válaszoltak neki, vagy ott hagyták. Hozzám ragaszkodott, szó szerint puszi-pajtásom volt - kibírtam a borostát/nyálat, azt a néhány savanyúszagú másodpercet. Gyerekkoromban a szülei szomszédaink voltak. Amikor a felesége elhagyta összeroppant.  200 méterről is fültanúja voltam. Soha nem felejtem. Leszázalékolták. Ivott. Később már az alkoholmentes is ugyanazt váltotta ki belőle. Éveken át azzal biztatott, hogy ha lesz pénze, meghív a presszóba. Tőle ez a legnagyobb megtiszteltetési szándék volt. Úgy gondoltam, hogy ha túlélem őt, lejövök a temetésére. Már átment. Elhamvasztották, de nem szóltak. Imáim érte is szállnak, s néha egy-egy fűszálat is letépek családi sírjukról.

Nagy Imre és a 6. (üres) koporsó temetésére 12 éves Árpi fiamat is elvittem, mert azt tartottam, hogy akár lőnek, akár nem, neki ezt látnia kell, részese kell lenni. Volt ismerős, aki bevásárolt (sót is!), más vidékre utazott,  a város kiürült, a lakók zöme bezárkózott, s a TV előtt rettegett, hogy a komcsik a tömegbe lövetnek-e. … A földön találtunk egy kb. 4 cm-es nemzeti színű szalagot, feketével összevarrva. Évekig ezt hordtam nemzeti ünnepeken. Egyébként ez volt életem első kitűzött szalagja. 56-ban rengeteg műanyag Kossuth címerünk volt, de ezeket meg kellett semmisíteni. Számomra 40 évig természetes volt, hogy nem teszek fel kokárdát, ha azt csak márc. 15-én engedik meg. (Ma is aprót, egyszerűt hajlítok.)
Mécs Imre „Fogjuk meg egymás kezét …” felszólítására 15-20 métert előre mentünk, s megfogtam Szilassy Béla kezét. Béla 1-2 évvel öregebb, mint én, a szülei Szentivánról származnak, ő gyerek korában sokat nyaralt falunkban, válogatott jégkorongosként volt ismert. (A kézfogás élményét Béla a szentiváni kocsmában tette közhírré.)

Emlékezz és írj!

Bejegyzés a vendégkönyvbe

* - kitöltendő mező

*
*
*