Munka - a nemest is nemesíti, nem szégyen, sőt: "Ora et labora!"

Magyarország Kereskedelmi Ipari és Mezőgazdasági Címtára 1931. 2016. január 02. 14:21
Cserhátszentiván:

Ácsok: Markó Miklós, Sándor István
Asztalos: Babiák Gyula
Cipészek: Babiák József, Deák Lajos, Deák Péter, Ferenczi Géza
Cséplőgép tulajdonosok: Balás K., Siraky Iván
Kocsmárosok: Bakallár Gyula, Klein Gézáné
Kovácsok: Babiák Pál, Balás Károly
Kőművesek: Bakallár Gyula, Lőrincz István, Lőrincz Pál, Id. és Ifj. Marsalkó Gyula, Taracsák József
Malomtulajdonos: Szigethy Péter
Marhakereskedő: Haupt Dezső
Mészáros: Wiltner Miklós
Szabó: Noskó Gábor
Szatócs: Klahr Hugó
Varrónő: Klaudinyi Ilona
Vegyeskereskedők: Leopold Gy., Wiltner Miklós
A magyar ipar almanachja (1932) Cserhátszentiván 2014. február 23. 15:18
Babiák Gyula épület– és bútorasztalos m.
Cserhátszentivánon 1894-ben szül., Pásztón 1912-ben szabadult fel. Szabadító mesterénél, Schwarcz Adolfnál töltötte segédidejét.1914-ben az orosz frontra került, ahol hadifogságba esett. 1922-ben alapította műhelyét. templomok, iskolák, kastélyok, stb. szakmába vágó munkái fűződnek nevéhez. A sziráki ipt. tanoncvizsg. biz. tagja. Neje: Czene Rozália

Babiák József cipész m.
Szül. 1896-ban, felszab. 1920-ban Cserhátszentivánon, édesatyjánál, akinél 8 évig dolgozott. 1920-ban saját erejéből alapította műhelyét. Neje: Nagy Margit

Deák Péter cipész m.
1889-ben Cserhátszentivánon szül., 1907-ben u.ott Deák Lajosnál szab. fel. Szaktudását pásztói és salgótarjáni műhelyekben fejlesztette. 1914-ben lett mester, röviddel utána hadbavonult. Az orosz és román fronton harcolt. Leszerelése után 1918-ban nőül vette Németh Annát.

ifj. Marsalkó Gyula kőművesiparos
Szül. 1902-ben Cserhátszentivánon, felszab. 1918-ban. Tanítómestere édesatyja volt. Budapesten, Salgótarjánban, Selypen és Kisterenyén dolgozott, mint segéd, 10 évi praktizálás után 1928-ban önállósította magát. Családi házak építésével, renoválásával,és átalakítással foglalkozik. Neje: Noskó Erzsébet

Mészáros Árpád szabó m.
Berczelen, 1906-ban szül., 1923-ban szab. fel. Budapesti, balassagyarmati, romhányi és berczeli mesterek keze alatt eltöltött kilenc gyakorlóév után 1929-ben önállósította magát. Mint technológiai szaktanfolyamot végzett mester, elsőrendű munkát produkál

Wiltnner Miklós hentes m. és vegyeskereskedő
1902-ben Cserhátszentivánon szül., 16 éves korában Nagy Jánosnál Apcon szab. fel. Szabadító mesterénél töltötte segédidejét. 1924-ben önállósította magát.
Kő-mű-ves? Kő-művész? Iparos? 2012. március 22. 13:56
Ha a bal oldalt lenn lévő képre kattintasz, egy több mint 100 évvel ezelőtt sárba rakott kő istállót láthatsz. Apai nagyapám (id. Marsalkó Gyula) műve. A jobb oldalán egy kerítésszerű, szintén kőből. Nem ő rakta. Ha arra jársz (az alvégi Jóska patak hídtól a Babosba vezető Hunyadi utcában), megnézheted a különbséget.
Amikor én még kis srác voltam 2012. március 04. 12:28
(1949-63 között) Szentiványon élénk élet folyt. 5-600 lakó, köztük 70-80 általános iskolás, számos középiskolás, ipari tanuló és felsőfokú tanulmányokat folytató is sokat dolgozott tanítás után, és/vagy az iskolai szünetekben. Az apák túlnyomó része iparosként a távolban (nagyon sok Pesten) dolgozott, az édesanyák nemcsak a gyermekneveléssel hanem a nehezen megművelhető földek gondozásával, állattartással is foglalkozott. A gazdálkodók nemcsak magánemberként, hanem később a tszcs-ben és a háztájiban is sokat robotoltak. Becsülete volt a munkának, a dolgos kéznek, természetes volt, hogy hét végére a poros utcát fellocsoltuk, lesöpörtük, hogy a földek, kertek minden négyzetmétere nekünk termett, irtottuk az aszatot, hogy a virágos kertek virultak. A nehéz munka mellett volt focicsapat, mozi, színjátszás, kirándulás, zarándoklat, hatalmas vendégségek, lagzik, disznótorok, bálok, kalákában építkezés, szomszéddal és rokonnal összedolgozó. Ismertük és becsültük a szomszéd falvak gyerekeit és lakóit, tele volt a templom, a kocsma, a Falukert, a Huta, augusztus 20-án a focipálya és környéke,…

Dolgozott a falu. És dolgoztatott. A faluért és a faluból élt pap, harangozó, orvos, bába, 2-4 fő pedagógus, iskola-takarító, több faluvezető, a kisbíró, a postamesternő és 2 levélhordó, a mozis-rádiószerelő, a hombáros(ok), 3-4 cipész, 4-5 varrónő, 3-4 asztalos, a bognár, a kovács, a gépszerelő, a bótos, a kocsmáros, a mezőőr, az éjjeliőr, az útkaparók, a sírásó, a kőfejtő, a juhászok, a kondás, a gulyás, egy ideig a fizett spiclik, a traktorosok és fuvarosok, az ecsegi állatorvos, a bokri evangélikus lelkész, munkát adó gazdálkodók, a napszámot vállaló felnőttek és gyerekek, cséplőgépesek, … Mindenki dolgozott, mert élni akart.
„Szegények voltunk, de jól éltünk”
Póstánk is volt – régen 2011. február 04. 11:55
Az első posta a Marsalkó házban volt (Rákóczi és Hunyadi út sarok).
Postamester/hivatalvezető
… Károly (felesége Annus, testvére Irma -„majd megadja Irma”) – kisegítői: Ribár Erzsi és Lőrinc Rózsa.
Pataky Imréné (fia Andris az 1946-ban születettekkel járt iskolába), Gyürki Gizella, Szondi Pálné Margit, Murányi Gizella (Orosz Gyuláné), Cserkúti Gyuláné Bercsényi Janka, Szabó Pálné Margit.
Kézbesítők (hatalmas bőrtáskával)
Hegedűs Zoltán bácsi majd Szontágh Rezső (Kutasó, Bokor, …)
Valus Bözsi néni, Szép Balázsné Szigethy Klári, Kalocsa Lászlóné Babiák Éva, Bercsényi Béláné Éva.
Egy típusnap:
- Reggel a Pásztó-Balassagyarmat útvonalú 7.30-kor érkező autóbusszal jött a póstászsák és csomag, amelyet talicskán a póstára toltak. Gyors szétválogatás, s 8 -kor nyitott a hivatal, s indult a levélhordó.
- Levél, csomag, pénz, nyugdíj, telefon (kurblis Pásztóra, onnan hívószám szerint lehetett hívni normál, háromszoros és tízszeres díjért beszélgetni), rádió-, majd TV-előfizetés, újság előfizetésre és napi árusításra (Népsport, Szabadföld, Nógrádi Népújság, Képes sport, …
- A küldemények 3 óra után a Balassagyarmat-Pásztó autóbusszal jutott be a MÁV-hoz, s a mozgópostások szétválogatták, s továbbították a címre.
A hatvanas-hetvenes években sok volt a kollégiumban lakó diák, a sorkatona. Nagy volt a levél és csomagforgalom. Fordítható fedelű tetejű láda? Nekünk Kasza Béla bácsi csinálta. Mestermunka volt. Lakattal zártuk, melynek egyik kulcsa a kollégiumban volt. A tető egyik oldalára a szülő mint feladó, a másikra mint címzett volt felfestve. Hétfőn ebéd után elkészült a csomag, v. levél. Kedden Gyarmaton/Tarjánban/Pannonhalmán/Győrben/Debrecenben megkaptuk, s egy levélben meg is köszöntük. Szerdán reggel 8 óra után néhány perccel a szülők olvashatták: ”Drága Jó Szüleim! A csomag/pénz/levél megérkezett, köszönöm. Különösen a … finom/jó …”
A kutya a világ minden részén megtámadja, sokszor meg is harapja a póstást. Ok: az ebnek rendkívül kifinomult szaglása van (lásd nyomkövető, lavina alól mentő, …), s rendkívül ingerli őt a póstástáskában lévő rengeteg küldemény illatkeveréke.
Emlékszel, hogy a sürgönyoszlopra (telefonpóznára) tapasztott fül milyen szép zúgást hallott?
gyuszi, a Partról 2010. november 11. 19:12
Bakallár Jóskát 70 év 70 kép kiállítással köszöntötte születési és lakhelye, Soroksár 2010 szeptember 16-án. A kiállítási terem megtelt, alig tudtunk becsusszanni. Amikor felemeltem a fejem mintha a szentiványi temetőből jöttem volna le, a templomtorony, a Part nézett le rám. Később még egy „ismerős” kép, a Partra vezető (szentiványi házikónkból látható) útszéli kőkorlát hívogatott, majd a rokon elmaradhatatlan kedvence, a kutasói dombról látszó „Cserhátfalu” sokadik változata, gyönyörű, látomásszerű lilás színben. A szakmai bevezető után a polgármester elismerő szavai, majd a „Soroksár díszpolgára” cím adományozásnak bejelentése nagy tapsot aratott a szerető közönségtől. Majd egy Jóskát nagyon ismerő, tisztelő, szakszerű, érthető(!) és nem hosszú művészettörténészi méltatás következett, melynek során 4(!)-szer hangzott el Cserhátszentiván neve. Számos, a mestertől dedikációt kérő művészetkedvelőt kivárva kerültünk sorra, hogy átadjuk jelképes ajándékunkat, a 2010-es világtalálkozó kiadványát. Felesége szeretetteljes mosolya is jelezte: örömet hoztunk a családba, a professzor úr könyvével.
Miközben eszegettük a finom tortát a feleségem megjegyezte: ma itt igaz jó volt szentiványinak lenni.
Jó egészséget kívánok Jóskának, aki 2007 óta Cserhátszentiván díszpolgára.
Stolmár G. Ilona (szülei Csernus Ilike és néhai Kasza Pista) 2010. június 24. 10:31
Az asszony, a halál és a szeretet c. önéletrajzi vallomásából:

„Milyen világosan emlékszik ma is Édesapja egy-egy akkori mozdulatára! Ahogyan hazajött este, kezében táskájával. Ahogy fáradtan leült az asztal mellé. – Ma is ugyanúgy teszi, átlendíti lábát, vagy az asztal felé fordulva meríti az előkészített levesbe a kanalat. Hozzátartozik a mozdulat. Csak az övé. Ahogyan leguggolt a finom illatú fenyőgerenda mellé… megvillan kezében az éles szekerce és hajszálvékony lapocska válik le nyomán a fa oldaláról; gerendát farag a nyers erdei fából. Egyik szemét összehúzva felmosolyog közben, mert ő, a kislánya szólt hozzá munkáját megakasztandó … mert mindig attól félt, hogy apja elvágja vagy levágja az ujját, amit gondosan a gerenda széléhez illesztett. Az volt a mérce, aminél a szekerce nem hasíthat mélyebbre a fába, hiszen akkor oda a méret, oda a szép, szabályos szögletes gerendaforma.

Azt már nagyobbik lányka korában hallotta mesélni, hogy amikor Apja nagyapja mellett inaskodott – talán 12 évesen – és Vampetics bárónál dolgoztak, akkor a gazdag úr, látva a gyerek ügyességét, egy 100 pengős bankót ragasztott a gerenda oldalára. Azt mondta a fiúnak, ha éles szekercéjével egy vágással lehasítja úgy, hogy a bankó nem sérül meg, akkor neki adja. Az Apja persze megtette és meg is kapta a pénzt, a hatalmas összeget. Akkoriban 1 pengő 20 volt a napibér! Apja a szó legszebb értelmében mestere volt a szakmájának. Csendes szótlanságban dolgozott. Szeretettel végezte munkáját és ez meg is látszott mindenen, ami kikerült a keze alól. Az asszony gyakran gondolt arra, milyen jó. Hogy apja ács, mint Szent József volt, akihez ma is mindig családja összetartozásáért fohászkodik. És az sem lehet véletlen, hogy minden anyag közül ma is a fát szereti legjobban.”
Zorkóczy Jánosné Csernus Janka (1928) 2010. április 11. 16:15
Kereskedések a 30-as és 40-es években:
Babiák Gyula fűszerüzlete, a Babiák portán jelenleg Aniék telkén. Felesége Rózsi néni lányuk Ida és Kata vezette az üzletet. Nekik volt a faluba először rádiójuk.
Siraky hentesüzlete, a volt tejcsarnoknál.
Wiltner Miklós hentesüzlete, a Szigetben (lásd díszes cserepes háztető), és a strandon!
Siraky Lajos fűszerüzlete, a Tarcsányi Dezső portán.
Noskó Árpád fűszerboltja és suszterája. Balás Pista Bözsi néni telkük végén a híd sarkánál állt a pici ház. Az ajtaján egy időjárást jelző, gyereket ábrázoló kép volt kifüggesztve. Ha a nadrág színe kék volt, akkor jó idő lett, ha pirosat mutatott, akkor eső esett. A gyerekek ezért előszeretettel itt vásároltak inkább.
Lőrincz Ernő boltja helyén ma a Balás-közért van (évekig Tóth és Lábodyék vezették)
Kiflit és zsemlét hetente kétszer Pásztóról biciklivel (háti kosárban) hordtak ki, s a földön dolgozóknak akár hitelben is adtak.

***

Szabó Miska bácsi emlékére, avagy a harang hangszer
Csendítés után verset húztunk. Gyermekkorom egyik kedvenc munkája volt. Munka, mert a verseléskor nem Petőfit kellett idézni, hanem egyszerre két harangot (10 percen keresztül, 10 Ft-ért) húzva - a falubelieket kellett figyelmeztetni: emlékezz/imádkozz, mert … halott. (Akiért a harang szól).A verselés gyakorisága a megrendeléstől függött: kerek óránként, 2 óránként, vagy csak déli és esti harangszó után.
Verselés történik akkor is, amikor az elhunytért évfordulós szentmisét mondatnak, s annak végén megszólal egyszerre a kis- és nagy harang. Abban az időpontban is verseltünk amikor a falu szülöttjét idegen földbe temették. De vihar elleni imára felhívásul is így harangoztunk – de még hosszabban.
A halál beálltát csendítéssel jeleztük, attól függően szakaszolva, hogy férfi vagy nő volt az elhunyt, hogy a falubeliek tudják ki ment el. (nagyobb településeken erre külön lélekharang szolgált). Csendít = csendet törő, feltűnő hanggal figyelmezteti az embereket testvérük csendjére.
Déli harang szóra Pali bácsi (is – mint a Duna TV-ben) megállt a munkával, a templom irányába fordult, levette a kalapot, s imádkozott. Volt rá ideje. (Arra volt ideje, amire akarta). - Esti harangszóra egy rendes ember nem volt a határban. Aki akart, dolgozhatott egész nap. (Lásd még: „nagyon szegény ember az, aki vasárnapi munkával akar meggazdagodni”)
Szentmise előtti harangozás rendje:
- az „elsőt” egy órával előtte a nagy haranggal hosszan húztuk (hagyd abba a munkát, kezdj készülődni),
- a „másodikat” félidőben a kisharanggal (igyekezz, indulj),
- a „beharangozás” a két haranggal együtt történt, csak néhány másodpecig. (Siess, mert elkésel) - ma már, hogy lustábbak lettünk a beharangozás a leghosszabb - talán, hogy minél kevesebben késsenek el.
Haranghúzás, harangzúgás.
Rövidterpesz, két kéz magasban a kötélen. Harangmérettől és rutintól függően 3-5 előlendítés (kéz/könyök/derék/térd/boka), a lényeg, hogy amikor először teljesen kileng a harangtest és az ütő (a lélek) hozzá ér, akkor már teljes ütemben mozogjon, egyforma legyen a hangja az első, s minden következő „kondulásnak”. A végén, leállítás előtt beleguggoltunk, s egész testtel engedtük/fogtuk vissza a kötelet úgy, hogy csak egy kondulás legyen, a következő lengésnél már ne adjon hangot (mert az szégyen, megszólnak a haverok sőt a férfiak is). A „tanuló” a betanítóval együtt kezdett, csak akkor harangozott egyedül, amikor már a lendület teljesen egyenletes volt, s a leállást is a betanítóval együtt végezte. Így lehetett „érezni”, hogy mit kell tenni. (Szentkúton nagy harang volt, több ember, s többszöri előlengetés után szólt a harang, s csak az igazán érzők tudták elsőre leállítani).
A harangozás hosszúságát imával mértük.
DÉLI harangszó: Nagyharang:
                                                  Az Úr angyala… Üdvözlégy – (szünet)
                                                  Ime az Úr szolgáló leánya …Üdv.. – (szünet)
                                                  És az Ige testé lőn … Üdv … Könyörögjünk … Amen.
(ESTE: + Kis harang: Mi Atyánk…, Üdvözlégy Mária, Adj Uram örök nyugodalmat…) „No jól megkongattad” – azt jelentette, hogy fazékként kongott.. Mint az elektromos harangozáskor. Ettől már csak az borzalmasabb, amikor a harang nem leng, csak az ütőt csapják hozzá. Brrr…
„Félre verték” a harangot tűz esetén, támadástól félve. Nem verték „félre”, sőt nagyon nehéz munkát végeztek: úgy kellett húzni, hogy a kilengő harang és az ütő csak egyik (mindig azonos) oldalon találkozzon. Tehát nem össze vissza, hanem gong-szünet-gong-szünet, azaz a harangszó, a harmónia hiánya volt a feltűnő, a figyelmeztető.

Szőlőt a szőlőkben kádban taposni (hogy könnyebb legyen hordóban hazahozni) a férfivá növekedés egyik foka volt. Következő a káposzta taposás, s végül a puttonyozás.

Szerettem és tudtam kapálni. A Rákócziban kukoricát kellett gaztalanítani. Miklós bátyámnak nem ízlett. „Fogadjunk, hogy egyedül nem tudod bekapálni holnap délelőtt!” Fogadtunk - 20 Ft-ban. Hajnalban felébresztettem magam, s mire erősen sütött a nap és bátyám is ébredezett már tartottam a tenyerem a munkadíjért. Néhány perc múlva megkaptam – de nem tudtam, hogy ekkora „vagyona” nincs, s akkor kérte a mamától. Elindultam a közértbe. Az iskolánál jártam, amikor Tercsi nénivel találkoztam, aki régóta hiánycikk cirokseprőt hozott a közértből. A vagyonomból 16 Ft-ot én is erre költöttem, a maradékból édességet vettem (talán bocskorszíjnak is nevezett medveszart, vagy nápolyit) ­ amit persze megosztottam testvéreimmel. Bármelyikünk jutott ilyen 10 (ennyi pénzért inkább 20) dekás kincshez, azt mindig megosztottuk egymás között.

A nyári munkavállalást a gimnáziumi szünetekben is folytattam. Hordtunk szénát, kévét, szalmabálát (Budával), égtem pelyvában (törekben), aratógépen, … Sitnyíkként/culágerként napi 60 Ft volt a napszámom (­TB járulék, - amit nagyon zokon vettem). Egy szentiváni kőművesnek segítettem – főleg alsótoldi munkáknál. Taracsák Pista bácsi ídős, már eléggé elnehezült ember volt. Volt amit káromkodással pótolt. Művészi szinte tudta ragozni … Munka (iskola és tűzoltó szertár felújítás) után gyalog jártam haza. Kb. fél úton volt a focipálya, ahol már vártak a játszótársak, köztük két unokája is.

A munkadíjat utolsó fillérig, büszkén adtam haza. Láttam, tudtam, hogy édesanyámnak milyen sok nehézséget okozott, hogy mind a négyen továbbtanultunk, ráadásul egyházi gimnáziumban-kollégiumban. Meg is lepődtem, amikor osztálytársaim megkérdezték, hogy mit vettem a keresetemből. Azon pedig valósággal megbotránkoztam, hogy egy városi főorvos csemetéjétől ezt hallottam: „ …Ft-ot kerestem, de karácsonyig kölcsön adtam a szüleimnek”.

A tehénlegeltetés élménye (az első bögre tőgymeleg tej, Ili néni mindennapi mákos tésztája, a megkeresett termény büszkesége) ma is él bennem. Rengeteg barátkozás, játék a természetben. S persze rengeteg versengés, csíntalanság (pl. verekedés Balás Benével), fáramászás, ejtőernyőzés a patyingokkal, … szegény Bagyinszky Ferivel.

A Jóska patak régi támfalának bontását magam végeztem, az újat édesapám rakta, Sándor Gyula bácsi és Hegedűs Sanyi tanácsvezetősködése idején.

Emlékezz és írj!

Bejegyzés a vendégkönyvbe

* - kitöltendő mező

*
*
*