Egyéb

Valakitől kimásoltam 2010. július 15. 09:59
"Ha egy tájra igaz, hát a Cserhátra igen, hogy lélekkel telt, meleg, felemelő, emberbarát – a szó legszebb értelmében. Ezt a vidéket járva – megmártózva a történelem, a természet, az emberi munka és a táj szépséges harmóniájában – az ember tényleg jobbá válik."
Zorkóczy Jánosné Csernus Janka (1928) 2010. április 11. 16:23
Képviselőválasztáskor ment a korteskedés, az itatás. Egyik győztes megtartva szavát felújította a régi templom tetejét. A bontott gerendákból vásárolni lehetett, 4 db ma is ott van a Csernus-Zorkóczy ház konyhamennyezetén. (Korteskedők pl. Sléter Alfréd, Kubinyi, …)
murányi gyuszi 2010. március 07. 10:33
Pax Scenthywana
Szentivány, 2009. június 30, kedd, 17 óra. Három nappal a Világtalálkozó után. A hálaadó szentkúti zarándoklat során egy felvégi néni meghívott, hogy megajándékozzon egy kis málnával. A kapuban nincs csengő. Kutyától is félve, meg városi lakosként elszokva a nyitott kaputól hangosan szólogatom: „ - Mariska néni! Mariska néni!” Nem jelentkezik, de a Kaszák függönyei sem mozdulnak. A kapuról a madzagot leakasztva, a kurjangatást folytatva, mintegy 30 lépés után érek a gangra. A konyha ajtaja kitárva, az asztalon rengeteg málna. A főutcán túli szomszéd ház felé fordulva folytatom a hívogatást. Több percig semmi változás. Végül az ajándékot magamhoz veszem, s lassan visszamegyek a kocsihoz. Még ott is tétovázom, majd egy jó óra múlva családom tagjai pesti lakásunkon fogyasztják az utánozhatatlan ízű Balás-málna maradékát.
muri 2008. december 12. 14:24
Karácsony 50 évvel ezelőtt
Izgatott várakozás, készülődés. Fenyő vagy boróka, házisütésű szaloncukor, aranyozott dió, alma(gerezdelés a távolban lévőnek is), árvalányhaj, füge, vattahó, angyalcsengetés várása, szerény ajándék, boldog családi kör az éjféli miséig, hit. Hol hit …

1968 őszi áradás - Horváth Dóra leírása

1968 őszén nagy felhőszakadás volt. A környező hegyekből nagy mennyiségű víz zúdult le, elöntötte a falut. Mindent vitt a víz, ami az útjába került, állatokat, takarmányt, utak, hidak, kerítések mentek tönkre. Ekkor nagyanyám, (Siraky Gáborné sz.: Noskó Etelka) azt vette észre, hogy az árvíz egy embert sodort el, motorral együtt. Mozgósított mindenkit, köteleket dobáltak neki, és nagynehezen kihúzták a vízből. Megmenekült. A férfi, K. József, alsótoldi lakos, örökre hálás volt nagyanyámnak.

Egy korabeli felvétel Siraky Lajoséktól:

1968 őszi áradás – néhai Füles Lajos plébános tollából

Emberemlékezet óta a legsúlyosabb csapás szeptember 5-én érte a falut. Reggel 6 óra felé beborult az ég, dörgött, villámlott, 11 óra körül el kezdett esni, először csak jég, mindent tönkretett, majd felhőszakadás, amely a környező hegyekből lezúdulva elöntötte a falut. Az apró jószágot mind elpusztította, takarmány jóformán semmi nem maradt a faluban. Volt olyan lakás (a Völgyben) ahol a szekrény tetejéig ért a víz. Utakat, hidakat, kerítéseket mind tönkre tette. Óriási volt a kár. Az eső jó 2 óra hosszat tartott. Emberéletben hála Istennek nem esett kár. S mindez a templom búcsúja előtt 2 nappal. Bizony gyász-búcsú volt.

Egy derűsebb kép:

***

Édesanyám veszélyeztetett terhes volt. Kiindultam. Sürgősen a pásztói kórházba kellett volna szállítani. Komcsi propagandisták voltak autóval a tanácson. Az orvos megkérte vigyék kórházba, de mivel édesapám kisgazda párti volt megtagadták. Ordítozott, fenyegetőzött. Elindultak, de a Balás-kanyarnál defektet kaptak. Azért megszülettem - a háború után talán egyedül Cserhátszentivánon. Anno Domini 1949.

Legkorábbi emlékem: riadtan szaladtunk be édesanyámhoz, hogy B. bácsi elesett a partra vezető úton, s nem tud felkelni. Lehet, hogy ekkor is részeg volt? Szinte most is látom magam előtt a Pieta szerű jelenetet, de Édesanya már nem tudott segíteni „Beni sógor”-nak  (ott történt ahol a Kalocsa-Falukert telek találkozik).

Második emlékem: az ikrek, („mindenrontó”) öcsém (Sanyi) és tőle tíz perccel fiatalabb húgunk (Gizike) születése, a sok vér, a bába (Taracsák) néni nyugodt, de határozott sürgölődése, a mentő, a szomszédok segítése, … a kedves Bokros lányok anyáskodó gondoskodása …

Édesapánk a hajnali busszal indult munkába. Egy perc múlva visszajött, kopogott az ablakon. Nevetve mondta: Nézzétek csak. S azt láttuk, hogy nem messze az úton Germán fekszik a sárban, s egy kutya nyalogatja. Mama megjegyezte: Ugye most kineveted a másikat.

Gyerekkoromban a „már a papot is kihívták hozzá” a biztos halál jele volt. A betegek kenetét még a hittanban is „utolsó kenetnek” hívtuk. (Ma már az idősebbek, betegebbek évente járulhatnak ehhez a szentséghez. Legutóbb Rákosfalván egy 20 év körüli, hosszú hajú kislány is volt köztük. Sokáig abban bíztam, hogy valakit vezet. Sajnos nem.)

A temetés háztól volt – legtöbbször elhúzva a még megengedett 3. napig, hogy hazaérjenek a rokonok munkából, távoli lakhelyről. A Szent Mihály lovát nálunk vállon vitték a férfiak. Váltották egymást, de így is nagy távolságokat kellett megtenni, rossz állapotú és domborzatú utakon. Megérdemelték utána a kocsmai poharazást. Nyáron persze halottszag is előfordult (érzem az orromban az öreg R-B. illatát. Szabó atya vett egy nagy lélegzetet, bement a konyhába, egy szót sem imádkozott, csak hintette a szenteltvizet. A lobogó hordók egyike, másika, pl.  „Kecskéné” még a gangon is ájuldozott. Nem véletlen, hogy utána mésszel ki kellett festeni a szobát/konyhát. A fürdetést, öltöztetést a bátrabb rokonok végezték. (Édesanyám nagyon népszerű rokon volt). Virágos nem volt, borzalmas művirág koszorúkat hoztak Pásztóról. El se hervadt, le se fagyott, …

„Nocsak, nocsak micsoda fínom taxik” mondta egyik zsirai barátom.. Abban az időben faluhelyen gyakorlatilag csak akkor láttunk személygépkocsit ha valaki taxival utazott, vagy a lefüggönyzött Warszawa rémítette a kulákoknak kikiáltott Balásokat, Kaszákat, … Édesapám is taxinak nevezett minden szgk-t. Én csak az ecsegi állatorvos bogárhátújára emlékszem. A dongót (bicajra szerelt kismotor), Csepel/Danuvia motort (2008: újra fogják gyártani!), szg-t, traktort, fakaruszt, Ikaruszt a falu gépszerelője (Szerelemhegyi Jani bácsi, Jacso édesapja) javította a gépállomáson (ma Csóré Pista lakik ott). Ma már hihetetlen, de még a 80-as években is, Trabantra is 5-6 évet kellett várni (miközben az ár negyedét/felét előre be kellett fizetni).

Az első téeszesítés idején rövid ideig még óvoda is volt a faluban. Még emlékeszem, hogy a későbbi tanácsház udvarán, a Jóska patak közelében, egy mogyorós alatt játszunk, Annus nénire a szakácsra, s hogy utána sokáig meg volt a festett-pléh tányérom.

A püspök (bérmálásra érkezése) nagy ünnep volt. Amikor az elvtársak nem tiltották a férfiak a falu határában várták feldíszített hintóval, biciglikkel, szóltak a harangok. (Nem Szentivánon történt: A pp. atyát nem fogadta harangszó. Kiváncsian kérdezi a plébánost: Fiam, miért nem harangoztak. Az atya: Kegyelmes püspök úr ennek 3 oka is van. Az első, hogy nincs harang , … ­ Ne is folytasd fiam.). Engem Szabó Imre esztergomi segédpüspök bérmált. Őt püspökként még káplánnak is száműzte Krisztínavárosba állam bácsi. Egyszer kórházba került. Azt tették közzé, hogy miközben az ablakban állva a rolót javította leesett, s eltörött a bokája/lába. Ezen mindenki nevetett, mert olyan kövér volt, hogy könnyebb lett volna átugrani, mint megkerülni. El is terjedt, hogy ávósok jártak nála és kiugrott/kilökték. Talpra esett, mert az egyház minden ellenségét eltemeti.

’56-ban építkeztünk. Fürdőszoba helyiséget építettünk, de víz nem volt benne, csak egy lavórtartó lavórral. Szombaton édesanyám a konyhai sparheltra felrakta a vizes horganyzott fazekat, s megmelegítette a vizet. Aztán a fa kádban megfürödtünk egy darab házi szappannal Hogy ne tapadjon a hajunk, felfogott esővízzel, vagy hamuoldattal öblítette le a fejünket. Aztán egy hétig reggel mosdás, este lábmosás.

A „felszabadítás” megszabadított bennünket a húsbolttól, fagylalttól, ... Felvágottat néha Pestről hozott édesapám. A hűtőszekrényt sokáig nem ismertük. Ezt füstöléssel, zsírral lesütéssel, s a rokonokkal való disznóölési „cserékkel” hidalták át. – Így legalább mindig friss húst ehettünk. A kóstoló hordása pedig értékes filléreket hozott. Sértődés ne essék, de papa mondása volt: a pestiek gyomra bűzlik a parízertől, amit a vágóhíd padlójáról söpörnek össze (akkor még nem volt szója), magyar ember ilyet még a kutyájának sem ad.

"A történelem az élet tanítómestere (Historia est magistra vitae)"
1956   falunkban (egy akkor 8 éves emlékeiből, avagy a Talpra magyar-tól a sír a magyarig)
A Marsalkó ház előtti hídnál egy fakarusz tetején a Nemzeti Dalt szavalja a falu "Petőfije" Noskó Karcsi bácsi  - lyukas zászló - tanácsházi vörös (vándor) zászlók égetése a Balás Feri bácsi háza előtti kanyarban, -  "... még erre sem vagy jó ..." cifrázza Berkó Feri amikor a zászlók tüzénél nem tud cigarettára gyújtani - élelmet gyűjt a falu a forradalmi Pestnek, s két teherautó viszi  Noskó Józsi bácsi által is kisérve - Murányiné visszaviszi az iskolába a templomból a régi keresztet - az iskolában még hónapokig "Dicsértessék a Jézus Krisztus" a hivatalos köszönés, s ima foglalja keretbe a tanitást  - "Tartsatok ki magyar testvérek..."  biztat a Szabad Európa rádió - harcolóink, Noskó Sanyi, Hegedűs Zoli "a kapus" külföldre menekül. A párttitkárt (korábbi nyilast) senki sem bántja - sír a magyar - fenyegetés, verés, félelem, titkos rádióhallgatás ... " Mester Uram" azaz Bokros Jani bácsi kisbiró meséli, hogy meztelenre vetkőztetve felültették az asztalra, majd becsukták a fiókot ...- otthon áthallatszik az ajtón: "... miért vitte vissza  a keresztet az iskolába , ... nem lesz baja, ha belép a téeszcsébe ... garantálom, hogy a gyerekei már nem fognak templomba járni ... lépjen be a nőtanácsba ... NEM... NEM... NEM!"
A szívküldik (Oly távol messze van hazám …, Kis lak áll … dallamai) ma is visszhangoznak lelkemben.

1968. szept. 5. "Reggel 6 óra felé beborult az ég, dörgött, villámlott, 11 óra körül el kezdett esni a jég ... mindent tönkretett, majd felhőszakadás .. a víz a környező hegyekből lezúdulva elöntötte a falut ... apró jószág, takarmány jóformán nem maradt ... utakat, hidakat, kerítéseket tett tönkre a víz ...  bizony gyász-búcsú volt" (Füles atya)

Édesapánk kiváló kő-mű-vességét a komcsik is értékelték. Rengeteg kitüntetése volt. Néha –kapatosan- dicsekedett vele, de a szekrény alatt tartotta. Véletlenül ott volt a csatorna cínező sav is, ami kicsit kifolyt. Persze a fő kőműves az elvtárs volt. Ő, azaz Hammer a párt bp-i választmányának tagja. Nem olyan ismert mint Pióker Ignác, de ugyanúgy egy egész brigád (pl. Turcsányi Pista bácsi is) dolgozott a keze alá, hogy 5-600 %-t tudjon teljesíteni a párt …-dik kongresszusa tiszteletére.

Édesapám többször állt a sziráki járásbíróság előtt, mert mint a jobbágyi fegyvergyár építésvezetőjét kisgazdapártisága miatt feljelentette egy elvtárs.

Büszkén mutatta, hogy a háború borzalmai közepette (1941-42-ben) saját erőből épített templomnál mely köveket rakhatta be a jobb oldali homlokzatnál.

Szent Anna búcsúra mindig elmentünk Édesapámmal Szentkútra. Napokkal előtte már lázban voltam. Pásztóig busszal, majd vonattal utaztunk. Mátraverebélyen, a putrik között átmenni mindig különleges izgalmat jelentett. Szentkút a szívembe ivódott.

Egyszer a Pozsonyi nevű cirkusz volt a faluban. A bűvész felhívott a színpadra - irataimat persze gyorsan kitettem. Meglepő volt látni, átlátni egyes trükköket. De hamar megéreztem, hogy neki ez a kenyere, s nem engedtem magamnak s a Berkó Lacinak lebuktatni. Kétségbe esett „Öcsikém, öcsikém …” könyörgését most is hallom.

Emlékszel a rengeteg mill- és billió pengős papírra? Hogy szüleink hogyan várták a békekölcsön-sorsolást, hátha nyernek, s ne 8-10 év múlva kapják vissza „önként felajánlott” pénzüket névértékben.

A lyukas 2 filléres, pille könnyű 5 filléres, a snúrozásra kiválló rezes 10 és 20 filléres – vagyonnak tűnt.

A templom otthonomként szolgált. A hajnali, iskola előtti ministrálás nagyon sokat adott. Szabó atya második apaként sokat foglalkozott velem. Még a rengeteg temetésnek is volt valami varázsa. A torony és élővilága (denevér/vércse), harangozás, kereplés, majd az egyszerre két harang húzása nagy élmény. A szertartások (akkor még latinul) szintén sokat nyújtottak. A mindenszenteki gyertyagyújtás, s annak látványa a lakásunk (Parti/Rákóczi út 31) ablakából felejthetetlen.

Remélem egyedüli szentiványiként voltam tagja a Felvidéket 1968. augusztus 20-21-én megszálló internacionalista (szégyen)csapatoknak. (ha jól ismerjük egymást és írsz, megküldhetem azt az anyagomat is ­ szigorúan magánhasználatra)

Mondják: gyenge a magyar nép, minden forradalmát elveszítette. Szerintem: Nagyszerű a magyar, mert ennek ellenére miden elnyomója ellen fellázadt.

„Majd ha a strandot …”

Remélem nálad még nem aktuális:

Istenke, vedd térdedre Édesanyámat,
ringasd szelíden, mert nagyon elfáradt,
ki adtál életet, adj most neki álmot,
és mivel ígértél, szavadat kell állnod,
mert ő mindig hitt, és sose kételkedett,
szájára suttogva vette a nevedet …
Istenke, vedd térdedre Édesanyámat.
(Csukás István)

Emlékezz és írj!

Bejegyzés a vendégkönyvbe

* - kitöltendő mező

*
*
*