Egyéb
1968 őszi áradás - Horváth Dóra leírása
1968 őszén nagy felhőszakadás volt. A környező hegyekből nagy mennyiségű víz zúdult le, elöntötte a falut. Mindent vitt a víz, ami az útjába került, állatokat, takarmányt, utak, hidak, kerítések mentek tönkre. Ekkor nagyanyám, (Siraky Gáborné sz.: Noskó Etelka) azt vette észre, hogy az árvíz egy embert sodort el, motorral együtt. Mozgósított mindenkit, köteleket dobáltak neki, és nagynehezen kihúzták a vízből. Megmenekült. A férfi, K. József, alsótoldi lakos, örökre hálás volt nagyanyámnak.
Egy korabeli felvétel Siraky Lajoséktól:
1968 őszi áradás – néhai Füles Lajos plébános tollából
Emberemlékezet óta a legsúlyosabb csapás szeptember 5-én érte a falut. Reggel 6 óra felé beborult az ég, dörgött, villámlott, 11 óra körül el kezdett esni, először csak jég, mindent tönkretett, majd felhőszakadás, amely a környező hegyekből lezúdulva elöntötte a falut. Az apró jószágot mind elpusztította, takarmány jóformán semmi nem maradt a faluban. Volt olyan lakás (a Völgyben) ahol a szekrény tetejéig ért a víz. Utakat, hidakat, kerítéseket mind tönkre tette. Óriási volt a kár. Az eső jó 2 óra hosszat tartott. Emberéletben hála Istennek nem esett kár. S mindez a templom búcsúja előtt 2 nappal. Bizony gyász-búcsú volt.
Egy derűsebb kép:
***
Édesanyám veszélyeztetett terhes volt. Kiindultam. Sürgősen a pásztói kórházba kellett volna szállítani. Komcsi propagandisták voltak autóval a tanácson. Az orvos megkérte vigyék kórházba, de mivel édesapám kisgazda párti volt megtagadták. Ordítozott, fenyegetőzött. Elindultak, de a Balás-kanyarnál defektet kaptak. Azért megszülettem - a háború után talán egyedül Cserhátszentivánon. Anno Domini 1949.
Legkorábbi emlékem: riadtan szaladtunk be édesanyámhoz, hogy B. bácsi elesett a partra vezető úton, s nem tud felkelni. Lehet, hogy ekkor is részeg volt? Szinte most is látom magam előtt a Pieta szerű jelenetet, de Édesanya már nem tudott segíteni „Beni sógor”-nak (ott történt ahol a Kalocsa-Falukert telek találkozik).
Második emlékem: az ikrek, („mindenrontó”) öcsém (Sanyi) és tőle tíz perccel fiatalabb húgunk (Gizike) születése, a sok vér, a bába (Taracsák) néni nyugodt, de határozott sürgölődése, a mentő, a szomszédok segítése, … a kedves Bokros lányok anyáskodó gondoskodása …
Édesapánk a hajnali busszal indult munkába. Egy perc múlva visszajött, kopogott az ablakon. Nevetve mondta: Nézzétek csak. S azt láttuk, hogy nem messze az úton Germán fekszik a sárban, s egy kutya nyalogatja. Mama megjegyezte: Ugye most kineveted a másikat.
Gyerekkoromban a „már a papot is kihívták hozzá” a biztos halál jele volt. A betegek kenetét még a hittanban is „utolsó kenetnek” hívtuk. (Ma már az idősebbek, betegebbek évente járulhatnak ehhez a szentséghez. Legutóbb Rákosfalván egy 20 év körüli, hosszú hajú kislány is volt köztük. Sokáig abban bíztam, hogy valakit vezet. Sajnos nem.)
A temetés háztól volt – legtöbbször elhúzva a még megengedett 3. napig, hogy hazaérjenek a rokonok munkából, távoli lakhelyről. A Szent Mihály lovát nálunk vállon vitték a férfiak. Váltották egymást, de így is nagy távolságokat kellett megtenni, rossz állapotú és domborzatú utakon. Megérdemelték utána a kocsmai poharazást. Nyáron persze halottszag is előfordult (érzem az orromban az öreg R-B. illatát. Szabó atya vett egy nagy lélegzetet, bement a konyhába, egy szót sem imádkozott, csak hintette a szenteltvizet. A lobogó hordók egyike, másika, pl. „Kecskéné” még a gangon is ájuldozott. Nem véletlen, hogy utána mésszel ki kellett festeni a szobát/konyhát. A fürdetést, öltöztetést a bátrabb rokonok végezték. (Édesanyám nagyon népszerű rokon volt). Virágos nem volt, borzalmas művirág koszorúkat hoztak Pásztóról. El se hervadt, le se fagyott, …
„Nocsak, nocsak micsoda fínom taxik” mondta egyik zsirai barátom.. Abban az időben faluhelyen gyakorlatilag csak akkor láttunk személygépkocsit ha valaki taxival utazott, vagy a lefüggönyzött Warszawa rémítette a kulákoknak kikiáltott Balásokat, Kaszákat, … Édesapám is taxinak nevezett minden szgk-t. Én csak az ecsegi állatorvos bogárhátújára emlékszem. A dongót (bicajra szerelt kismotor), Csepel/Danuvia motort (2008: újra fogják gyártani!), szg-t, traktort, fakaruszt, Ikaruszt a falu gépszerelője (Szerelemhegyi Jani bácsi, Jacso édesapja) javította a gépállomáson (ma Csóré Pista lakik ott). Ma már hihetetlen, de még a 80-as években is, Trabantra is 5-6 évet kellett várni (miközben az ár negyedét/felét előre be kellett fizetni).
Az első téeszesítés idején rövid ideig még óvoda is volt a faluban. Még emlékeszem, hogy a későbbi tanácsház udvarán, a Jóska patak közelében, egy mogyorós alatt játszunk, Annus nénire a szakácsra, s hogy utána sokáig meg volt a festett-pléh tányérom.
A püspök (bérmálásra érkezése) nagy ünnep volt. Amikor az elvtársak nem tiltották a férfiak a falu határában várták feldíszített hintóval, biciglikkel, szóltak a harangok. (Nem Szentivánon történt: A pp. atyát nem fogadta harangszó. Kiváncsian kérdezi a plébánost: Fiam, miért nem harangoztak. Az atya: Kegyelmes püspök úr ennek 3 oka is van. Az első, hogy nincs harang , … Ne is folytasd fiam.). Engem Szabó Imre esztergomi segédpüspök bérmált. Őt püspökként még káplánnak is száműzte Krisztínavárosba állam bácsi. Egyszer kórházba került. Azt tették közzé, hogy miközben az ablakban állva a rolót javította leesett, s eltörött a bokája/lába. Ezen mindenki nevetett, mert olyan kövér volt, hogy könnyebb lett volna átugrani, mint megkerülni. El is terjedt, hogy ávósok jártak nála és kiugrott/kilökték. Talpra esett, mert az egyház minden ellenségét eltemeti.
’56-ban építkeztünk. Fürdőszoba helyiséget építettünk, de víz nem volt benne, csak egy lavórtartó lavórral. Szombaton édesanyám a konyhai sparheltra felrakta a vizes horganyzott fazekat, s megmelegítette a vizet. Aztán a fa kádban megfürödtünk egy darab házi szappannal Hogy ne tapadjon a hajunk, felfogott esővízzel, vagy hamuoldattal öblítette le a fejünket. Aztán egy hétig reggel mosdás, este lábmosás.
A „felszabadítás” megszabadított bennünket a húsbolttól, fagylalttól, ... Felvágottat néha Pestről hozott édesapám. A hűtőszekrényt sokáig nem ismertük. Ezt füstöléssel, zsírral lesütéssel, s a rokonokkal való disznóölési „cserékkel” hidalták át. – Így legalább mindig friss húst ehettünk. A kóstoló hordása pedig értékes filléreket hozott. Sértődés ne essék, de papa mondása volt: a pestiek gyomra bűzlik a parízertől, amit a vágóhíd padlójáról söpörnek össze (akkor még nem volt szója), magyar ember ilyet még a kutyájának sem ad.
"A történelem az élet tanítómestere (Historia est magistra vitae)"
1956 falunkban (egy akkor 8 éves emlékeiből, avagy a Talpra magyar-tól a sír a magyarig)
A Marsalkó ház előtti hídnál egy fakarusz tetején a Nemzeti Dalt szavalja a falu "Petőfije" Noskó Karcsi bácsi - lyukas zászló - tanácsházi vörös (vándor) zászlók égetése a Balás Feri bácsi háza előtti kanyarban, - "... még erre sem vagy jó ..." cifrázza Berkó Feri amikor a zászlók tüzénél nem tud cigarettára gyújtani - élelmet gyűjt a falu a forradalmi Pestnek, s két teherautó viszi Noskó Józsi bácsi által is kisérve - Murányiné visszaviszi az iskolába a templomból a régi keresztet - az iskolában még hónapokig "Dicsértessék a Jézus Krisztus" a hivatalos köszönés, s ima foglalja keretbe a tanitást - "Tartsatok ki magyar testvérek..." biztat a Szabad Európa rádió - harcolóink, Noskó Sanyi, Hegedűs Zoli "a kapus" külföldre menekül. A párttitkárt (korábbi nyilast) senki sem bántja - sír a magyar - fenyegetés, verés, félelem, titkos rádióhallgatás ... " Mester Uram" azaz Bokros Jani bácsi kisbiró meséli, hogy meztelenre vetkőztetve felültették az asztalra, majd becsukták a fiókot ...- otthon áthallatszik az ajtón: "... miért vitte vissza a keresztet az iskolába , ... nem lesz baja, ha belép a téeszcsébe ... garantálom, hogy a gyerekei már nem fognak templomba járni ... lépjen be a nőtanácsba ... NEM... NEM... NEM!"
A szívküldik (Oly távol messze van hazám …, Kis lak áll … dallamai) ma is visszhangoznak lelkemben.
1968. szept. 5. "Reggel 6 óra felé beborult az ég, dörgött, villámlott, 11 óra körül el kezdett esni a jég ... mindent tönkretett, majd felhőszakadás .. a víz a környező hegyekből lezúdulva elöntötte a falut ... apró jószág, takarmány jóformán nem maradt ... utakat, hidakat, kerítéseket tett tönkre a víz ... bizony gyász-búcsú volt" (Füles atya)
Édesapánk kiváló kő-mű-vességét a komcsik is értékelték. Rengeteg kitüntetése volt. Néha –kapatosan- dicsekedett vele, de a szekrény alatt tartotta. Véletlenül ott volt a csatorna cínező sav is, ami kicsit kifolyt. Persze a fő kőműves az elvtárs volt. Ő, azaz Hammer a párt bp-i választmányának tagja. Nem olyan ismert mint Pióker Ignác, de ugyanúgy egy egész brigád (pl. Turcsányi Pista bácsi is) dolgozott a keze alá, hogy 5-600 %-t tudjon teljesíteni a párt …-dik kongresszusa tiszteletére.
Édesapám többször állt a sziráki járásbíróság előtt, mert mint a jobbágyi fegyvergyár építésvezetőjét kisgazdapártisága miatt feljelentette egy elvtárs.
Büszkén mutatta, hogy a háború borzalmai közepette (1941-42-ben) saját erőből épített templomnál mely köveket rakhatta be a jobb oldali homlokzatnál.
Szent Anna búcsúra mindig elmentünk Édesapámmal Szentkútra. Napokkal előtte már lázban voltam. Pásztóig busszal, majd vonattal utaztunk. Mátraverebélyen, a putrik között átmenni mindig különleges izgalmat jelentett. Szentkút a szívembe ivódott.
Egyszer a Pozsonyi nevű cirkusz volt a faluban. A bűvész felhívott a színpadra - irataimat persze gyorsan kitettem. Meglepő volt látni, átlátni egyes trükköket. De hamar megéreztem, hogy neki ez a kenyere, s nem engedtem magamnak s a Berkó Lacinak lebuktatni. Kétségbe esett „Öcsikém, öcsikém …” könyörgését most is hallom.
Emlékszel a rengeteg mill- és billió pengős papírra? Hogy szüleink hogyan várták a békekölcsön-sorsolást, hátha nyernek, s ne 8-10 év múlva kapják vissza „önként felajánlott” pénzüket névértékben.
A lyukas 2 filléres, pille könnyű 5 filléres, a snúrozásra kiválló rezes 10 és 20 filléres – vagyonnak tűnt.
A templom otthonomként szolgált. A hajnali, iskola előtti ministrálás nagyon sokat adott. Szabó atya második apaként sokat foglalkozott velem. Még a rengeteg temetésnek is volt valami varázsa. A torony és élővilága (denevér/vércse), harangozás, kereplés, majd az egyszerre két harang húzása nagy élmény. A szertartások (akkor még latinul) szintén sokat nyújtottak. A mindenszenteki gyertyagyújtás, s annak látványa a lakásunk (Parti/Rákóczi út 31) ablakából felejthetetlen.
Remélem egyedüli szentiványiként voltam tagja a Felvidéket 1968. augusztus 20-21-én megszálló internacionalista (szégyen)csapatoknak. (ha jól ismerjük egymást és írsz, megküldhetem azt az anyagomat is szigorúan magánhasználatra)
Mondják: gyenge a magyar nép, minden forradalmát elveszítette. Szerintem: Nagyszerű a magyar, mert ennek ellenére miden elnyomója ellen fellázadt.
„Majd ha a strandot …”
Remélem nálad még nem aktuális:
Istenke, vedd térdedre Édesanyámat,
ringasd szelíden, mert nagyon elfáradt,
ki adtál életet, adj most neki álmot,
és mivel ígértél, szavadat kell állnod,
mert ő mindig hitt, és sose kételkedett,
szájára suttogva vette a nevedet …
Istenke, vedd térdedre Édesanyámat.
(Csukás István)
Régi katonadal (Fogolyének) Miklósa Erika előadásában a Hősök teréről: http://fapipa.multiply.com/video/item/331/331 vagy leírt szöveggel is
http://beatuss.blogter.hu/457505/fogolyenek
1918.szept. 30-án hadba vonultak az orgona sípok is (24 db, 19,8 kg)
Néhány sorban
A 4-es metróperben szerintem a bíró nem vette figyelembe, hogy van Országgyűlés is, amelynek joga van 200 milliárdos állami beruházásba beleszólni, dönteni. A választás előtt egy hónappal viszont már Medgyessy Péternek sem volt joga aláírni a mintegy 2000 milliárdos beruházást, mert a pénzügyminiszter akkor már csak ügyvezető kormány tagjaként tette ezt. A szerződés aláírása tehát Medgyessy Péter és Demszky Gábor magánszáma volt. (Noskó Elek, Cserhátszentiván)
(Tupi)
Este összejön a szomszédság/rokonság fosztani. Sámlira/hokedlire, vagy a kukorica kupacra ülve elkezdődik a kukoricacső kiszabadítása. A csöves kukoricát egy közeli kosárba/szakajtóba dobják, a letépett sústya a földön marad. Ezt a munkát inkább a nők és lányok végzik. A fiúk abroszba gyűjtik a sústyát, s a kijelölt helyre (istálló) hordják. Nincs is jobb dolog, mint a sústya hegyekben birkózni, játszani. A férfiak elsősorban a csöves kukoricát gyűjtik zsákba, s hordják a padlásra, vagy a kukoricagóréba.
Közben persze megy a mesélés, a távollévők kibeszélése (nőknél ez a pletyka, férfiaknál az információcsere). A szájról szájra járó egykori történetek persze a mesélő szókincsétől és előadókészségétől függően színesednek. Egyszer-egyszer elhangzik ugyan, hogy „ejnye no, Mariska ezt a mú(l)tkor a …-nál úgy mesélted, hogy …”, vagy „Én úgy emlékszem …” , de, hogy volt-e egyáltalán igazságtartalmuk, vagy abból mennyi maradt azt már senki sem tudja – igaz nem is igazán firtatja. Nem ritka a nótázás sem.
Persze nincs ilyen összejövetel étkezés nélkül. Egy kis vacsoraszünet, s előkerülnek az erre az alkalomra a háziasszony készítette finomságok, szörpök, „egy kis borocska sem árthat” (számomra a legemlékezetesebb a soha meg nem unható főtt kukorica, s a morzsolt főtt kukorica mákkal).
Ez is egy Nagyszerű Közösségi Együttlét volt.
Később a szorgos és ügyes asszonyi kezek kiváló lábtörlőket fontak a javából, volt amit állatokkal feletettek, a maradék vagy tűzbe, vagy trágyadombra került. Utóbbi miatt aztán később sokat emlegettük a spórolós gazdát, mert elrohadni nem akarván a vasvilla fogaira felszúródtak, s bizony sokszor csak kézzel lehetett lehúzni róla.
A karácsonyi ünnepkör advent első vasárnapjával veszi kezdetét.Idén ez november 28-ára esett.
A húsvéti játszóház sikerén felbuzdulva újra összejöttünk az Angyalkertben,hogy elkészítsük advent jellegzetes jelképét, a négygyertyás adventi koszorút .
A falubeli érdeklődőkön kívül vendégeink voltak még budapesti és kistarcsai tanár nénik, akik a nyár folyamán táboroztak nálunk .
A legifjabb résztvevő, Anna Léna, aki még csak pár hónapos, békésen aludt, míg testvére, a két éves Bence sorra végig ölelte Rozi és Csaba tüneményes szőke kislányait.
Csécséről érkezett Gvendolin és Marcell nagyon ügyesen, szinte teljesen egyedül készítették el kis koszorújukat, majd rajzolni és társasjátekozni kezdtek. Lilla, igazi tiniként elérte, hogy egyedül, saját ízlése szerint készíthesse el koszorúját, édesanyja a falunk polgármestere rövid időn belül belátta ezt,és egy ajtódísz készítésében bontakozott ki.
Közben a többi felnőtt is szorgoskodott. A bemelegítő forraltborozás után mindenki szerszámot ragadott és egymás munkáiból ihletet merítve készültek el a remekművek.
Nagy volt az összedolgozás, akinek volt szabad keze az segített a másiknak ragasztani vagy éppen raffiát fonni, masnit kötözni.
Ani, a falu könyvtárosa, egy kedves történet felolvasásával színesítette az összejövetel hangulatát.
Zsolt, a házigazda a konyhában szorgoskodott, készült a hagymás-szalonnás kenyérlángos. A terembe áradó finom illat igencsak emlékeztetett a közelgő ebédidőre.Szerencsére a kellemes zene elnyomta a korgó gyomrok lázadásának hangját.
A szép havas faluban egy nagy sétával kompenzáltuk a délelőtti sütizést s még sötétedés előtt útjukra bocsájtottuk a messziről jött vendégeinket.
Én úgy éreztem erre a pár órára megállt az idő, nem volt rohanás,elhalványodtak a gondok.
Igazi ünnepváró ünnep volt!
Békés Karácsonyt Mindenkinek!
Littai Andrea
Szentivány, 2009. június 30, kedd, 17 óra. Három nappal a Világtalálkozó után. A hálaadó szentkúti zarándoklat során egy felvégi néni meghívott, hogy megajándékozzon egy kis málnával. A kapuban nincs csengő. Kutyától is félve, meg városi lakosként elszokva a nyitott kaputól hangosan szólogatom: „ - Mariska néni! Mariska néni!” Nem jelentkezik, de a Kaszák függönyei sem mozdulnak. A kapuról a madzagot leakasztva, a kurjangatást folytatva, mintegy 30 lépés után érek a gangra. A konyha ajtaja kitárva, az asztalon rengeteg málna. A főutcán túli szomszéd ház felé fordulva folytatom a hívogatást. Több percig semmi változás. Végül az ajándékot magamhoz veszem, s lassan visszamegyek a kocsihoz. Még ott is tétovázom, majd egy jó óra múlva családom tagjai pesti lakásunkon fogyasztják az utánozhatatlan ízű Balás-málna maradékát.
Izgatott várakozás, készülődés. Fenyő vagy boróka, házisütésű szaloncukor, aranyozott dió, alma(gerezdelés a távolban lévőnek is), árvalányhaj, füge, vattahó, angyalcsengetés várása, szerény ajándék, boldog családi kör az éjféli miséig, hit. Hol hit …