Szentiványi birtokosok jövedelme.
(Ft/év)
1840. 1843. 1845.

Szabó István 3,3 2,37
Pásztó
Székely Ignácz 7,0 5,15 4,0
Székely Imre szabó 10,0
Szeles József 2,3 1,52 11,4
Sz.iványi Közönség 440,0 440,0
Szerémy Gábor lakik Géczben 20,4 Szerémy György 8,4 6,3
Szerémy János lakik Géczben 20,4
Szerémy Erzsébet Véghné 4,3
Szerémy Sándor 53,0 39,45
Szerémy Balás Józsefné Gécz 4,3
Szigethy Antal 8,0 6,0 16,4
Szigethy Franciska 22,0 16,3 13,15
Noskó Jánosné
Szigethy Gábor 33,0 24,45 13,17
Szigethy János 8,0 6,0
Szigethy János ügyész 128,23
Szigethy József mészáros 10,45
Szigethy Mária 8,0 6,0 13,15
Pintér Istvánné
Szilassy Andrásné 12,0 9,0
Szilassy Antal 54,0 40,3 94,39
Szilassy Antal 4,3 3,22
Szilassy Ferenc 7,0 5,15
Szilassy Ferencné 80,0 60,0 12,2
Szilassy Gábor 20,0 15,0 30,54
Szilassy István 9,0 6,45 67,12
bujáki molnár
Szilassy János 23,0 17,15 14,3
molnármester
Szilassy Jánosné 2,15 1,41
legifjabb
Szilassy János öregebb 43,3
Szilassy József ifj 10,0 7,3 14,32
Szilassy Józsefné 54,0 40,3 63,15
Szilassy Károly 27,4
Szilassy Mária 35,55
Erkner Jánosné
Szilassy Mihály 20,0 15,0 27,3
Szilassy Mihály ifj 4,3 3,22 14,3
Szilassy Pál 7,0 5,15 12,2
Szilassy Sándor 18,0 13,3
Szloboda Jánosné 7,0 5,15
Szudy Károly 22,3 16,52 23,8
Tarcsányi Sándor 116,0 81,0 93,3
Templom 1,3 1,1
Tóth István 4,3 3,22 12,8
Tóth József 4,3 3,22 14,34
Vizoviczky István 35,0 26,15 34,0
Vizoviczky János 55,0 41,15 70,15
Végh János 8,4 6,3 15,3
Végh László 15,0 11,15 25,4
Ulrich István 520,57 520,57 435,0
plébános
Zatureczky György 6,0 4,3
Zorkóczy József 10,0 7,3 10,0

Azon személynél, ahol csak egy adat szerepel 1845-re vonatkozik.

Forrás: Familysearch.org

Szentiványi birtokosok jövedelme.
(Ft/év)
1840. 1843. 1845.

Nagy Ferencné 18,0 13,3
Nagy Ignácz 6,0 4,3 16,34
Németh Borbála 13,3
Keviczkyné
Németh György 10,0 7,3 10,0
Németh János 10,0 7,3
Németh Mihály 10,2 7,3 10,0
Noskó István 15,0 11,15 21,0
Noskó János 75,3 4,71 16,34
Noskó János 10,0
Noskó József 3,3 2,37 14,32
Noskó Károly 5,3 4,71 16,37
Pap Anna 2,15 1,44
Pap Györgyné 11,0 8,15 27,34
Papp Julianna 14,3
Gurányi Gergelyné
Percze Flórián Rimóc 19,3
Percze György 25,2 18,45
Percze Mária 11,0 8,15
Balásné
Percze Mihály 10,2 7,3 13,0
Percze Mihályné 21,0
Percze Sándor 12,3 9,0
Perzeroszky Mária 37,0
Polányi János 6,3 4,3
Polányi Sámuel 14,3
Polyák Anna 13,3
Sipos Jánosné Becske
Polyák Antal 1,25 1,3 17,0
Polyák Borbála 1,25 1,3
Polyák Johanna 13,3
Lovas Józsefné
Polyák Katalin 1,25 1,3
Rákóczy Bertalan 8,0 6,0 10,19
Rákóczy Sámuel 10,0
Sándor Antal 6,3 4,52 14,3
Sipos Jánosné 1,25 1,3
Siraky Alajos 10,0
Siraky András ifj 14,3 10,52
Siraky Antalné 34,15 25,51
Siraky Antal 30,0 22,3
középső
Siraky Antal ifj 14,3
Siraky Antal öregebb 38,15
Siraky Benjámin 455,0 305,0
Siraky Benjáminné 404,3
Siraky Borbála Zatureczkyné 15,0
Siraky Borbála hajadon 19,8
Siraky család 123,12 92,24
a malomból
Siraky Elek 8,4 6,3 20,0
Siraky Ferenc 32,0 24,0 53,0
Siraky Ferenc 42,0 31,3
és Antal és József a malomból
Siraky Gáspár 30,0 22,3 22,38
Siraky Imréné 38,0 28,3 21,32
Siraky István 64,0 48,0 23,8
ifj Tóthgyörk
Siraky Istvánné 41,0 30,45 18,4
Siraky József 14,4
Siraky Julis 6,0 4,3
Siraky Klára 6,0 4,3
Siraky Károly 14,32
Siraky Sándor 14,4

Folyt. köv.

Szentiványi birtokosok jövedelme.
(Ft/év)
1840. 1843. 1845.

Géczy Apolló Szabó Istvánné 15,0
Géczy Elek 152,0 114,0
Géczy Ferenc 10,0 7,3 11,11
Géczy Jánosné 16,34
Géczy János 7,0 5,15
Gonda János örökösei 14,38
Gótt János 114,0 85,3
Gurányi Gergely 2,18 1,43
Györik Edmund 10,0
Gyura József 10,0
Gyürky István 20,0 15,0
Gyürky János 80,0 60,0 65,45
Gyürky József 78,0 58,3
Gyürky Károly 2,3 1,52 11,0
Gyürky Mihályné 17,2
Harmos András 8,3 6,22 11,0
Harmos János 10,0 7,3
Harmos Mártonné 34,0 25,3
Harmos Mátyás 10,0
Kasza Ferenc 6,0 4,3 27,12
Kasza György 11,0 8,15 28,31
Keviczky János 28,45 21,33
Keviczky Jánosné 19,4
Keviczky József 10,0 7,3 10,0
Klaudinyi Antal 12,3 9,22
Klaudinyi István 12,0 9,0
Klaudinyi György 11,4
Kropács Sámuel kántor 34,3
Laczkó István 30,3 22,52
Lados János 3,0 2,15
Lendvay János Kutasó 13,32
Lendvay József 10,3 7,52 12,37
Lehoczky András 23,0 17,15 17,2
ifj
Lehoczky Andrásné 20,0 15,0
Ludas János 10,3
Majerszky József 27,15 20,26
Matyasovicsné 23,0
Mihaleczky István 10,0
Mihaleczky János 10,0 7,3 10,0
Mikó Antal 10,0 7,3
Mikó Antalné 10,0
Mikó Franciska 19,8
Mikó József 10,0
Molnár Károly 29,0 21,45
Molnár Károly 18,15 13,41
Murányi Mátyás 5,0 3,45

Folyt.köv.

Szentiványi birtokosok jövedelme.
(Ft/év)
1840. 1843. 1845.

Aranyi Fridrik 6,3 4,52 14,0
Babindeli János 31,15 23,26 35,36
Bakalár János 15,0
lakik Géczben
Bakallár József 10,0 7,3 17,34
Bakallár Márton 10,0 7,3 11,0
Bakallár Pál 6,0 4,3 15,4
Bakallár Borbála Lenárd 11,0
Balás András ifj 27,5 20,52
Balás Anzelm 20,0 15,0
Balás Antal 25,15
Balás Antal ifj sipeki 15,38
Balás Andor 20,4
Balás György József Szirák 14,34
Balás Ignácz 18,0
Balás János 76,0 57,0
Balás János 18,0 13,3 10,0
sipeki
Balás János monostori 25,15
Balás János Imre 10,0
Balás József Szigethy 24,7
Balás József sipeki 60,23
Balás József monostori 10,0
Balás Károly 48,0 36,0 82,42
Balás Mihály 28,0 21,0 22,30
Balás Mihály monostori 22,30
Balás Mária Murányiné 13,4
Balás Pál ifj 10,0 7,3 10,0
Balás Sándor ifj 10,0
Berkes Márton 16,0 12,0
Berkó János 6,0 4,3 14,34
Berkó László 16,0 12,0 26,45
Berkó Márton 23,8
Boloskay Verona 42,3 31,52
Bővíz István 18,0 13,3 38,15
Bővíz István 14,0 10,3
Bővíz József 10,0 7,3 18,15
Buris Márton 10,0
Csernus Imre Becske 193,4
Csernus János 8,15 6,11
Csernus József 6,15 4,41 15,34
ifj
Csernus József 15,0 11,15
öreg
Csernus Pál 17,0 12,45 30,1
Csesznák János 9,3 7,7 22,8
Csesznák József 10,0 7,3 10,3
Csesznák Sándor 4,3 3,22 14,34
Csikány Gábor 5,0 3,45
Dobossy Mária 77,0 57,45 36,55
Erkner János 54,0 40,3 59,0
kántor

Folyt. köv.

Cserhátszentiván 1956
Kovács Ferencné (szül. Zorkóczy Janka, 1947 Cserhátszentiván), akkor 9 éves gyermeklány, jelenleg budapesti lakos visszaemlékezése

Kilenc éves, harmadikos általános iskolás koromban ért a forradalom Cserhátszentivánra.
Gyerekként is észrevettem, hogy az emberek vérmérsékletüktől és társadalmi helyzetüktől függően másként és másként reagáltak. Volt, aki visszahúzódva, félve mondogatta, hogy „ebből nagy baj lesz”. Volt, aki hangosan, büszkén és örömmel szavalta el a Nemzeti dalt a teherautó tetején.
A forradalom előzményei emlékezetemben élénken megmaradtak. Talán az ötvenes évek megpróbáltatásai családomat jobban megviselték, mivel nagyapám, Csernus Sándor (1989-1963) gazdálkodó volt. Ha egy kis pénzt összeraktak, abból mindig földet vagy erdőt vásároltak. Nagyapám az erdőt egész télen tisztította, ebből vita is volt otthon, mert a vastagabb fák megmaradtak, a vékonyak hazakerültek. Még 1945 után sem szokott le gondozásukról. Magas aranykoronát érő földjeit vetésforgóban művelte.
Az ötvenes években földjeit tagosították, a Bokri úton és a Pelecke alatt jelöltek ki új területet a korábbiak helyett. Ezek csekélyebb értékét mutatja, hogy nagy részüket később legelőnek minősítették. Előírták, hogy mit és mennyit termeljen, többek között olyan növényeket, amelyek a mi területünkön nem voltak honosak: dohányt, lent, szöszös bükkönyt stb. A magas beadási kötelezettséget nehéz volt teljesíteni. Mivel elég tág, negyedéves intervallumokban (például ápr. 1-től–jún. 30-ig) voltak meghatározva a beadási időszakok, ennek teljesítése a baromfihús terén sokszor komoly problémát okozott, lévén, hogy a csirkék még júniusig sem érték el a megfelelő súlyukat.
Olyan is előfordult, hogy a kívánt mennyiséget már beadtuk, de országosan hiányt észleltek, ezért két rendőr biztosításával begyűjtő emberek jöttek és a tyúkok után futkosva próbálták azokat összeszedni. Mi persze nem akartuk odaadni az utolsó baromfiainkat, ezért azt mondták nekem, kergessem szét őket. Gyerekként emlékszem, mennyire megrémültem, mikor anyukám a lépcsőn állva megragadta és megrángatta az egyik rendőr vállszalagját, közben azt kérdezte tőle: „Maga derék ember létére nem szégyelli magát, hogy ilyen piszkos kenyeret eszik? Hogy másnak a véres verejtékével keresett munkája eredményét viszi el? A saját szüleivel is így tenne?” Kérte, ne vigye el a tyúkot a kiscsirkék mellől, hiszen még kicsik, kell nekik az anyjuk. Ráadásul vidéki lévén tudhatta, hogy ha a tyúkokat összeszedik, a tojás beadása sem teljesíthető.
A legdurvább azonban az volt, amikor a nagyapám megrakott szekerét a házunk előtt megállították, és követelték a hús idő előtti beszolgáltatását. Hiába mondta nagyapám, hogy majd a többiekkel összefogva teljesíti, kifogták a járomból az egyik tehenet és elvezették Alsótoldra, a mázsálóba. Nagyapám nem kísérte el az állatot. A szekeret a falubeliek húzták be közös erővel. A napokban a Duna Televízió újra bemutatta Bacsó Péter: Te rongyos élet című filmjét, amely egyik jelenetében a begyűjtés hasonló mozzanatát elevenítette fel.
A disznóvágás engedélyezése is kész tortúra volt. Először is nonszensz, hogy nagyapámék nem voltak rá jogosultak, csak anyukám és én gyerekként tudtunk engedélyhez folyamodni. Ezért ahhoz, hogy disznót tudjunk vágni, bizonyítani kellett, hogy a házban két külön család lakik. Például a konyhaszekrényben az edényeket szét kellett válogatni családra lebontva. Ezt megszemlélték, majd az igazolás alapján, Pásztón állították ki a vágási engedélyt. Még jó, hogy a malac elfogyasztásánál nem voltak jelen az ellenőrök, hogy biztosak legyenek benne, hogy nagyapámék egy falatot se kapjanak belőle.
Az állandó vegzálás folyamatos terror alatt tartotta a lakosságot. Naponta többször ellenőrizték az utca tisztaságát, már pár szál szalmaszál miatt is szóltak. Kötelező volt a tűzoltóvíz tárolása, bejöttek az udvarra és a víz frissességét is rendőrök ellenőrizték.
A fent leírt ésszerűtlen intézkedések is magyarázzák, a falubeliek miért fogadták kitörő örömmel a forradalmat. Nagyapám és nagybátyám nem vonult az utcára, de én és anyukám csatlakoztunk a tömeghez. Mindössze kilencéves fejjel csak arra emlékszem, hogy nagy élmény volt a Nemzeti dal meghallgatása, és megmaradt emlékezetemben a beadás tábla ünnepélyes eltávolítása. Nehezen ment, de végül sikerült nagy taps kísértetében.
A pesti forradalmárok javára gyűjtött élelmiszeradományokhoz mi is hozzájárultunk. Adtunk zsírt, cukrot, lisztet, tojást, babot és krumplit.
Anyukámnak a forradalom alatt, meg azt követően is folyamatosan dolgoznia kellett. Varrónőként éjszakákba nyúlóan hajtotta a varrógépet. Az embereknek még túl közeliek voltak a II. világháború utáni ínséges esztendők, ezért – tudván, hogy háborús időkben milyen értéket képvisel – a kis megtakarított pénzükön is ruhaanyagokat vásároltak. De mivel az a hír járta, hogy ahol felhalmozott anyagot találnak, azt elkobozzák, így azokból sebtében ruhákat, ingeket, pizsamákat, ágyneműt varrattak.
A forradalmi hevület ellenére a faluban az események békésen zajlottak, senkit nem bántottak, atrocitás, haláleset nem történt. Az emberveszteség a forradalom után lett jelentős, mert igen sokan külföldre mentek.
A mi rokonságunkból is többen disszidáltak. Lőrincz Olga és Tibor Ausztria felé hagyták el az országot. Egy Bécs melletti gyűjtőtáborban eltöltött rövid idő után Münchenben telepedtek le. Szorgalmuknak, tudásuknak köszönhetően Olga és férje már a hetvenes évek elején építészmérnöki irodát működtettek. Tibor kezdetben villanyszerelőként, majd köztisztviselőként dolgozott. Az itthon maradt rokonokat sem kímélték. Apjukat, Lőricz Zoltánt disszidálásuk után meghurcolták, az akkor velük lakó húgukat, Lőrincz Máriát pedig kilakoltatták. A disszidensek lakását, ingóságaikat elvették.
Az iskolában végig rend volt. Az órákat megtartották. Annyi változás történt, hogy a termek falára visszakerültek a keresztek és a tanítás előtt és után ismét imádkoztunk. Gyerekként akkor ez nem tűnt annyira kirívónak, mert szinte mindannyian előtte is jártunk hittanra, amit a tantermekben tartott a plébános.
Az 1956-os forradalomban való részvétele miatt falunkba, a helyi iskolába helyezték a nagy tudású Dr. Boér Pál tanár urat. A tanár úr nem volt hozzászokva az általános iskolai követelményekhez, így volt, hogy 2-3 oldalnyi számtan feladatot adott fel egyik napról a másikra ezzel alaposan próbára téve minket. Emlékszem, másból nem is tudtunk készülni, mert egész esténket kitöltötte azok megírása. Utólag belegondolva nagyon sokat köszönhettünk neki, hiszen nála olyan komoly matematikai alapokat tanultunk meg, amiket későbbi tanulmányainknál is felhasználhattunk.

Balás Benedek (1947) sukorói lakos:
Emlékeim az 1956-os forradalom és szabadságharcról

Úgy emlékszem mindenre mintha ma történt volna. Édesapámat háromszor összeverték gumibottal. Mikor hazahozták és levetkőzött mezítelenre, édesanyám zokogott. Édesapám egész teste kék-zöld foltokkal volt tele, kivéve a két veséjének helye. „Rendesek” voltak a verő legények mert a veséjét nem verték le.

Emlékeim még:

Egyik reggel arra ébredtünk, hogy Pesten kitört a forradalom. Az egész falu örült, lelkesedett. Édesanyám nagyon sírt, mert legnagyobb bátyám Sándor Pesten volt, 20 évesen és harcokról is érkeztek hírek.
A falu lakossága a forradalom hírére fölvonult végig a főutcán. A nemzeti színű nagy zászlót először én vittem egy rövid ideig, alig bírtam el, ezért a nagylányok elvették tőlem - az egyik nagylány Berkó Julika volt.
Amikor a menet a tanácsházához ért a vörös zászlót és a Lenin könyveket, főleg a fiatal emberek kidobálták egy rakásra és elégették.
Édesapám és még 5 férfi elmentek Csernus Pista bácsihoz a fegyverekért. íén is mentem utánuk. Kintről úgy érzékeltem, hogy Pista bácsi nehezen akarta átadni fegyvereket. Nagyon meg volt ijedve. Végül édesapám elvette tőle a fegyvereket, s leadták a tanácsházán.

Volt egy un. „fakarusz” zöld színű busz. A busz az általános iskola előtt állt, tetejéről Noskó Karcsi bácsi elszavalta a Nemzeti Dalt. Mikor a busz tetejéről mászott lefelé, megcsúszott, majdnem leesett, feljajdultak sokan.: Karcsi vigyázz! Karcsi bácsi a következőt válaszolta: A Hazáért ha kell meghalok! Ezek után Édesapám mondott lelkesítő beszédet a „fakarusz” tetején.

Kutasó vagy Herencsény felől jött egy teherautó, a platóján 5-6 idegen férfi. Zavarba jöttek, amikor a szentivániak érdeklődtek hová tartanak. Az emberek kis híján lerángatták őket a kocsi platójáról, mert gyanús kommunisták voltak, akik a pásztói központjukba siethettek. Ők gázt adtak és elmenekültek Pásztó felé.

A fakarusz buszt teljesen megtöltötték a szentiváni férfiak, akik indultak a szomszéd falvakba szervezkedni. Óriási volt a lelkesedés. Mivel kissrác voltam nem engedtek fel, ill. nem fértem fel a buszra, ezért a busz hátsó ütközőjére kapaszkodtam fel, a szomszéd Tarcsányi Sándor barátommal. Mivel nehezen tudtam kapaszkodni, féltem, hogy leesek, és ezért kifelé a kutasói partnak leugrottam a lassan kapaszkodó buszról.

Az elkövetkező napokban a falubeli nagyobb legények nemzetőr- őrséget adtak a falu főutcáján. Karszalagos nemzetőr volt Kalocsa Tibor és barátai. Egyik nap szemtanúja voltam a következő történetnek a kultúrház környékén: A nemzetőrök megállítottak egy idegen teherautót, igazoltatni akarták Őket. Az idegenek nem voltak hajlandók igazolni magukat, és elmenekültek a teherautóval. A nemzetőrök nem lőttek utánuk. a puskájukkal.

Mivel a forradalom ideje alatt Budapesten kevés volt az élelem a mi falunkba is érkezett Pestről teherautó, hogy élelmiszert gyűjtsön. Emlékszek rá, hogy a pincénkből én is zsákokba szedtem a krumplit, amit odaadtunk. A falu egész lakossága élelmiszert gyűjtött, a pesti forradalmároknak.

Édesapám 56-os forradalom idején vállalt szerepére ma is nagyon büszke vagyok.

1996 nyarán a Belügyminisztériumtól megkértem, akkor már meg lehetett, édesapámra idős Balás Ferencre a Cserhátszentiváni községi Forradalmi Tanács elnökére vonatkozó 1956-os forradalom és szabadságharc kutatási anyagát. A minisztérium kutatási eredményei nem fedik a valóságot. Édesapám 1982. február 14-i dokumentum levele tartalmazza az igazságot. Édesapám levelét mellékelem, és mivel nehezen olvasható le is írom:

„1956-os forradalom miatt elhurcoltak, mert tanácselnöknek választottak meg, de senkit nem bántottunk és nem hagytam senkit bántani. Mégis elvittek háromszor és borzasztóan összevertek három ízben.
1. 1957. május 1-én a Pásztói Rendőrségre,
2. 1957. június 29-én a Pásztói Rendőrségre,
3. 1957. augusztus 20-án a Pásztói Rendőrségre.
Megmondták senkinek ne merjem mondani, mert akkor meglátom a következményét.
Rendőrök nevei: Szűcs százados, Kis hadnagy. Akik vertek: Varga Vince őrmester, Makai törzsőrmester, Pap László szakaszvezető, Bognár Géza hadnagy, Duruc rendőr és sokan mások, és Válócy kozárdi lakos.”

Cserhátszentiván 1956,
avagy a
„Talpra magyar”-tól a sír a magyarig



Szondy Gyuri (1948) balassagyarmati lakos így emlékszik

Szombati nap volt. A postán voltam, Pataky Andrissal játszottunk a hivatalban. Arra lettünk figyelmesek, hogy hangoskodnak az utcán. Kinézve azt láttuk, hogy többen a posta faláról szedik le a címeres táblákat. Kimentünk mi is. Babiák Gyula és Babiák Sanyi irányításával szedték a táblákat és a megáradt patakba dobálták. Csatlakoztunk a híd felé menőkhöz. Ekkorra Babiák Gyula a bányász buszt oda állította a Marsalkó házzal szembe. Egyre gyűlt a tömeg és kiabáltuk, hogy „Aki Magyar Velünk Tart” ¬ majd Noskó Karcsi bácsi felmászott a busz tetejére és elszavalta a Nemzeti Dalt.

Elindult a lelkes tömeg a tanácsháza felé, de Kalocsa Tibi meglátva a házunkon a címeres felvásárló táblát felmászott és levette .Mire a Felvégbe, a tanácsházhoz értünk már égtek a vörös vándorzászlók . Barátaimmal (Szabó Pali , Pataky Andris) hordtuk ki a Rákosi, Lenin képeket a tűzre.
A párttitkárhoz Berkó Feri, Noskó Józsi, Kiss István, Noskó Karcsi bácsiék mentek.
Másnap megalakult a Nemzetőrség. Varga Laci és Csíkány Feri járták a falut, karszalagot viseltek és karabély volt náluk.

Az átvevő (édesanyám) Szondi Mihályné Széles Erzsébet volt. Szinte az egész falu megmozdult, gyűlt az élelem. Siraki Marci levágott egy kisborjút, Szabó Palival segítettünk neki. Amikor összegyűlt egy rakomány Babiák Gyula a bányász busszal odaállt a tejcsarnok elé és elkezdtünk pakolni (burgonya, tojás, csirke, zsír, liszt, cukor, tej, stb.). Noskó Józsi bácsi volt a kísérő. Úgy emlékszem rá, hogy kétszer vittek szállítmányt.

Bokros János volt a kisbíró. Amikor a megtorlás volt : Noskó Józsi bácsi mesélte , hogy hetente kellett a tanácsházán jelentkezni (Babiák Bélának és Noskó Karcsinak is)
Diszidáltak: Sándor Zoli,Szilasi Laci, Hegedűs Zoli, Noskó Sanyi, Kiss István, Balás Jancsi. Még a Buda és a Balás családból is mentek ki.



Ilyen „Fakarusz” volt Noskó Károly alkalmi színpada






Murányi Gyuszi (1949) bp-i lakos gondolatai

Október 23-a, keddre esett. Szerencsénkre „világvevő” rádiónk volt, s a Kossuth rádió mellett a Szabad Európa Rádiót is tudtuk hallgatni. Édesapám, hasonlóan, mint a falu férfijainak többsége iparos volt, s csak péntek este jött haza a munkából (Pestről) s hozta a híreket.

Szombat délelőtt lehetett. Szokás szerint a Falukertben fociztunk. Egyszer csak azt vettük észre, hogy az Alvégben, a Marsalkó ház előtti hídnál egy fakarusz tetején a Nemzeti Dalt szavalja a „falu Petőfije" Noskó Karcsi bácsi, kezében nemzeti színű, lyukas zászlóval. „Esküszünk, esküszünk …” ismételték a körben állók.
Gyorsan elkéredzkedtünk szüleinktől, mi is csatlakoztunk az egyre növekvő (elsősorban) férfi és gyerek sereghez (akkor még 600 körül laktuk a szomszéd falusiak által gúnyosan „nemes község”-nek csúfolt Szentiványt). Együtt vonultunk a Balás Feri bácsi háza előtti dombig/kanyarig. Addigra már számos tanácsházi vörös (vándor) zászló került a fűbe, valaki gyufát gyújtott, s üdvrivalgások közepette lángra lobbantotta. Bizonyára voltak beszédek is, de mint 8. évében lévő fiú csak arra emlékszem, hogy "... még erre sem vagy jó, te ..." cifrázza unokabátyám Berkó Feri, amikor a selyemzászlók tüzénél nem tud cigarettára gyújtani.
Idősebbektől úgy hallottam, hogy Balás Feri bácsi, Kasza Kálmán és Szilassy Eli ellátogatott a Babosba, a kúttal szemben lakó Csernus Pista bácsihoz, aki a helyi párttitkár volt. Megnyugtatták, hogy nálunk nem lesz bosszúállás, maradjon nyugodtan otthon.

„Néhány nagyhangú ment át Kutasóra, hogy Divándot (átvezényelt tanácsi vezetőt) számon kérjék, de feleségem kérésére szerencsére én itthon maradtam. A forradalom leverése után Gizikém bátyja elment egész Johannesburgig. Ott él ma is családjával, fiával és lányával” –olvasom a honlapon Balás Pista bácsitól.

Édesanyámnak segítettünk befogni néhány tyúkot/csirkét, összekötözte a szárnyaikat és lábaikat, s egyet-egyet kezeinkbe fogva megindultunk a tejcsarnok felé. A „hosszú” úton nagyon elfáradt a kezem, mert a vesztüket érző szárnyasok próbáltak megszabadulni, s a csapkodó, rángatózó állatot távol kellett tartani a testemtől. Az átvevőnél már sorba álltak a pesti forradalmároknak gyűjtő/ajándékozó falusiak. Emlékezetem szerint két teherautóval vitték az élelmet Pestre, nagybátyám Noskó Józsi bácsi puskás kíséretével.

Édesanyám Murányi Miklósné Noskó Gizella gondolt egyet, felment a templomba, s a templom hátsó faláról visszavitte az 1948-ban államosított iskolába a keresztet, s felhelyezte a még ott levő szögre. Az iskolában még hónapokig "Dicsértessék a Jézus Krisztus" a hivatalos köszönés, s ima foglalja keretbe a tanítást.

"Tartsatok ki magyar testvérek..." biztat a Szabad Európa rádió hazug, amerikai propagandát is nyomó rádiója, abban a hamis illúzióba ringatva a magyarokat, hogy az amcsik majd segítenek. Édesapám meg is gyűlölte őket – s én sem voltam soha elkábulva tőlük.

A nov.4-i orosz invázió után csend, félelem uralta a hangulatot. Lassan jöttek a hírek kik menekültek külföldre, ki az, aki harcolt, aki félelemből, vagy csak kalandványból ment el.
Nekem kedves unokabátyám, Noskó Sanyi s az utcánkban lakó, kiváló kapus tehetséggel rendelkező Hegedűs Zoli hiányzott a legjobban. Sanyi részt vett a forradalomban, „véletlenül” a Pestre élelmet kísérő édesapja autóját ő igazoltatta. Félt a főbérlőtől, Amerikáig jutott. Zoli úgy tudom Angliában települt le
„ Jött az 56-os forradalom, vele az alkalom és kényszer és én úgy határoztam, hogy külföldre megyek … egy aktatáskával elindultam nyugat felé … egy lágerben … bányában … pincér … házasság … 1966-bam német állampolgár lettem. Az első utam hazafelé vezetett” – írta Balás Jancsi a 2011-es Évkönyvben.
Hallani verésekről, spicliségről, bosszúállásról … Titokban hallgatjuk a nyugati magyar adókat. Sír a magyar.
"Mester Uram" azaz Bokros (Babcsák) Jani (Janko) bácsi, dobolós kisbíró mesélte, hogy mivel 56-ban haza küldte az import tanácsi vezetőt, idézést kapott a pásztói/járási rendőrségre. „Szépen beszéltek velem. Majd meztelenre kellett vetkőznöm, s felültetek az asztalra. Aztán betolták a fiókot …” – Nem értettem. Miki bátyám elmagyarázta.
A forradalom leverése után a kocsmában poharazó, nótázó fiatalok beszélgetnek kivel, mi történt, mi az a MUK (márciusban újra kezdjük). Besúgják őket. Babiák Béla és barátai a pásztói rendőrségen kapják meg „jutalmukat”
A Rákóczi út 31-ben áthallatszik az ajtón: "... miért vitte be a keresztet , ... nem lesz baja, ha belép a téeszcsébe ... garantálom, hogy a gyerekei már nem fognak templomba járni ...lépjen be a nőtanácsba ... NEM! NEM! NEM!"
Megkezdődik az erőszakos tsz-szervezés fenyegetésekkel, veréssel, kocsikáztatással, s közben állandóan bömbölnek a villanyoszlopokra telepített hangszórók (Csokko, csokko … Jaj úgy élvezem … Marina, Marina …”) slágerei.
Búcsúkor a Babiák ház előtt felállított ringlischpilek hangszórója szívküldiket harsog. Az „Oly távol messze van hazám …” a „Kis lak áll a …” kezdetű nóták fájdalmas dallamai mai is visszhangoznak bennem.
A hatvanas évek közepén édesapám két, börtönből szabadult barátját hozza haza hétvégére, Dr. Soós Lászlót és Dénes Jánost. Barátaim közül János bácsi még él, két utcával arrébb lakik,
Dr. Varjú Imre atya még él, sőt aktív, Dr. Zöldi Sándor és Dr. Fábián István sajnos már elhunyt.

„Fogjuk meg egymás kezét …” 1989. június 16-án Nagy Imre és a 6. (üres) koporsó temetésére 12 éves Árpi fiamat is elvittem, mert azt tartottam, hogy akár lőnek, akár nem, neki ezt látnia kell. Volt ismerős, aki bevásárolt (sót is!), más vidékre utazott, a pesti utak kiürültek, a lakók zöme bezárkózott, s a TV előtt rettegett, hogy a hatalom a tömegbe lövet. A téren 40-50 ezren lehettünk. Először sorba álltunk, hogy elvonuljunk a koporsók előtt, de aztán nem jutottunk oda. A földön találtunk egy kb. 4 cm-es nemzeti színű szalagot, feketével összevarrva. Évekig ezt hordtam nemzeti ünnepeken, ma is őrzöm. Egyébként ez volt életem első kitűzött szalagja. 56-ban rengeteg műanyag Kossuth címerünk volt, de ezeket meg kellett semmisíteni. Számomra 40 évig természetes volt, hogy nem teszek fel kokárdát, ha azt csak márc. 15-én engedik meg. Mécs Imre „Fogjuk meg egymás kezét …” felszólítására 15-20 métert előre mentünk s megfogtam Szilassy Béla kezét. A kézfogás élményét Béla a szentiványi kocsmában tette közhírré. A Hősök teréről hazavitt kis papírzászlót, nem sokkal később Noskó Józsi bácsi temetési csokrába kissé félve dugtam bele. Sajnos vannak, akik még ma is félnek emlékezni, beszélni.
Nagy Gáspár pannonhalmi osztálytársam és barátom bátor volt, s így írt 1983-ban megjelent (hatalmas botrányt, számos kirúgást kiváltó Nagy Imrés) versében:
„egyszer majd el kell temetNI
és nekünk nem szabad feledNI
a gyilkosokat néven nevezNI!”

Dédnagyapám Siraky József hentes és mészáros (sz: Cserhátszentiván, 1898.) a csász. és kir. 5. gyalogezred, 7. századában szolgált. 1918. október 8.-13. között angol-francia fogságba esett Verdun-nél (Franciaország).

Pataki József plébános feljegyzései a Historia Domusban 1945-46 évről

1945. május 1-étől voltam cserhátszentiváni plébános. Előtte Pestszentimrén szolgáltam, mint káplán-hitoktató. 1944 nov. 25-én az oroszok közeledése miatt hatóságilag ki kellett üríteni a községet. Csak a legszükségesebbeket tudtam elvinni magammal. Budára mentem ismerősökhöz, ahol a legszörnyűbb megpróbáltatásokat kellet kiállni. 1944. dec. 24-től 1945 febr.13-ig pincében voltunk, az állandó légitámadás miatt. Február 13-án lejöttek az oroszok. Minden elveszett, csak az volt az enyém, ami rajtam volt.

Egy szál reverendában érkeztem meg Szentiványra. A jó hívek mindjárt összehordták a spajzomat, költsön adtak ágyat, stb. Hat hétig a kántoréknál étkeztem. A plébánia épülete igen szomorú állapotban volt. Ide 1944 dec. 13-án jöttek be az oroszok. Amikor a németek a templom mögötti oroszokra tankágyúval lőttek, a lövedék a plébánia középső szobájában robbant, kivágta az ablakokat, úgy hogy nagyűr tátongott azok helyén. Elődöm Csollák Lajos plébános szerencsére nem volt itthon, a faluban, az egyik pincében bújt meg. Így a plébánia épülete lakhatatlanná vált. A templomnak semmi baja nem történt, onnan csak a ministránsruhák tűntek el. A télre sikerült a plébániát a középső szoba kivételével lakhatóvá tenni. Nehéz ma üveget szerezni, ezért ahonnan csak lehetett összeszedtem az üveget, hogy fűteni lehessen télre, s beüvegeztettem és bedeszkáztattam az ablakokat. A szép májusi litániákat minden nap megtartottam.

Június 12-én zarándoklatot vezettem Szentkútra, Szent Antal tiszteletére, hogy a még mindig igen sok hadifoglyunk mielőbb haza érjünk. Cc. 200-an voltunk.

Úrnapja. A körmenet igen szép volt, nagyon sokan voltak és fegyelmezetten viselkedtek, szép sorban mentek. Sajnos gyertyának igen hiányában vagyunk, drága, nem lehet kapni, ezért mindig csak 1-1 ég az istentiszteleteknél, az örökmécses pedig nem világít, mert sem sem olaj, sem tartó nincs. A vasárnapi szentmiséken szép és felemelő a sok férfi nép, meg is dicsértem őket a szentbeszédben.

Szept. 11-én (Mária névnapján) ismét zarándoklaton voltunk Szentkúton, cc.250-en, többségében férfiak. Az addig hadifogságból hazatértek, szám szerint mintegy 20-an, mind eljöttek hálából és elvégezték a szentgyónást és szentáldozáshoz járultak. Cc. egyharmad része már hazajött, 1/3-ról még nincs hír, 1/3 pedig még hadifogságban van, akikért nem szűnünk meg imádkozni. Ezekért a hadbavonultakért minden hó első vasárnapján litánia helyett ájtatosság vana „Jézus a szeretet királya” c. füzet alapján. A zarándoklat hazafelé zuhogó esőben jött.25km esőben, csúszós úton, ez az igazi zarándoklat.

Szept. 8-án van az új templom felszentelésének évfordulója (vendégség). Már nem akarják a régi Szt. Iván napot megtartani, mert akkor még nincs csirke-kacsa. Érdekes nép!
Az októberi ájtatosság nem volt olyan látogatott mint a májusi, szóvá is tettem szilveszterkor.
December 18-án nem fába, hanem a lábamba vágtam a fejszét, jó nagy vágás volt, ágynak dültem, de azért az éjféli misét (amely az új templomban az első volt, mivel az előző évek elsötétítései miatt csak sötétedés előtt volt a templomban mise) megtartottam. Betegségem alatt a szentiványiak igen közömbösen viselkedtek. Így az 1945. esztendő sok megpróbáltatással és nehézséggel ért végett, mégis Te Deum laudamus és In Te Domine speram in aeternum (Téged Isten dicsérünk…, Tebenned bízok … mindörökké).

1946. február 1. Ma megalakult Magyarországon a köztársaság. Elnöke egy ref pap, Tildy Zoltán lett.
A pénz rohamosan romlik, már semmit sem lehet kapni, nincs gyertya a templom részére, úgy gyűjtünk tojást és ezekből vesszük Húsvétre, a szent sírhoz a gyertyát.
Nyáron már billiós világ van, sok a pénz, de nem kapni érte semmit. Pünkösd után a 4. vasárnap 30 billió volt a perselypénz, de ugyanakkor egy levélbélyeg 1,2 billió volt.
Ezen a nyáron az Actio Catolica 5 szegény sorsú gyermeket adott ide családokhoz, ahol 5-6 hétig voltak, és szépen meghíztak.
Aug. 1-vel jött a forint és így a pénz is stabilizálódott, most viszont minden van, csak pénz nincs. A váci szeminárium részére élelmiszert gyűjtöttünk: 7,5q burgonyát, 120 tojást, 12 kg szilvalekvárt, 6,5 kg aszalt almát, ¾ kg zsírt. Bár a burgonya termés igen gyenge volt, mégis szépen összegyűlt.

Szept. 5. Ma megnyílt itt is az általános (katolikus) iskola. Az iskola tartozását, ezen belül az egyik termet robot munkával végzik a lakosok.

A KALOT-KALÁSZ egyesületeket a belügyminiszter feloszlatta…


A feljegyzéseket közzétevő Murányi Gyuszi megjegyzései:
A bejegyzések itt megszakadtak, s csak 1966-tól meri újra írni Füles Lajos atya. A falujárások, a kék cédulás választás, a fokozódó terror, az egyház templomba szorítása, az emberek megfélemlítése, a földek „önkéntes felajánlása”, az iskola államosítása, a kollektivizálás, 1956, … rögzítésére szerencsére nem vállalkozott egyik atya sem. Így börtönmentesen megúszták ezt az időt.

Pataki József atya 1954-ben helyett cserélt Szabó István atyával, Zsámbokon lett plébános. Ott is temettük el 1961-ben. Élt 55 évet.
R.I.P (Recviescat in pace. Nyugodjék békében)

Üknagyapám Bakallár Gyula (sz: Cserhátszentiván, 1886) a magyar kir. 16. honvéd gyalogezredben szolgált honvédként. 1915-ben sorozták be. 1918.05.21-én vette fel a besztercebányai cs. és kir. tartalékkórház, lőtt sebbel.
Forrás: Bécsi Katonai Levéltár